keresés
min. 3 karakter

A kormány cserben hagyja, mi támogatjuk az otthoni beteggondozást

2017. február 14.oldal nyomtatása

„Megduplázzuk a Kovászna Megye Tanácsa által létrehozott szociális
pályázati alapot azért, hogy a Diakónia és Caritas létfontosságú
munkáját megmentsük, hiszen a munkaügyi minisztérium egyik napról a
másikra megvonta a támogatást a szociális szolgáltatást végző civil
szervezetektől” - jelentette be Tamás Sándor, megyei tanácselnök azt
követően, hogy egyeztetett a szervezetek képviselőivel.


Idén Kovászna megye önkormányzata 800 ezer lejre duplázza az eddigi
400 ezer lejes szociális pályázati keretet, amelyből az említett
szervezetek folytatni tudják az otthoni betegápolói tevékenységüket. A
megyei költségvetés elfogadása után nyújthatják be pályázatukat a
szociális szolgáltatásokat végző civil szervezetek.

/_f/Kozlemeny_kepek/017/idosgondozas.jpg

„A kormány cserben hagyta a Diakónia Keresztyén Alapítványt és a
Gyulafehérvári Caritast, a megyei önkormányzat most is átvállal olyan
feladatokat az államtól, amelyeket országosan is kellene
finanszírozni. Mi nem engedjük el a rászorulók kezét, fontos
számunkra, hogy Háromszéken az idősek és a hátrányos helyzetűek a
megfelelő ellátásban részesüljenek, éppen ezért támogatjuk kiemelten a
szociális ellátásban résztvevő civil szervezetek tevékenységét.”—
fogalmazott Tamás Sándor.

Makkai Péter, a Diakónia Keresztyén Alapítvány - Írisz Ház igazgatója
megkérdezésünkre elmondta, nincsenek szavak az ilyen helyzetre, hiszen
magyarázatot sem kaptak arra, hogy a munkaügyi minisztérium miért
vonta meg a szociális szolgáltatások támogatását. Hatalmas hiányt
jelent az otthongondozóktól elvett összeg, amely a Háromszéken működő
Diakónia teljes költségvetésének közel felét jelenti. „Ez az alap
azoknak biztosít munkát, akik nap mint nap felkeresnek a megyében
olyan mozgássérült, ágyban fekvő vagy egyedül élő idős embereket,
akikről nincs, aki gondoskodjon: ha kell gyógyszert visznek, tüzet
gyújtanak, takarítanak, azzal segítenek, amire szükség van”—
magyarázta Makkai Péter, aki szerint  a kormány most is azt
hangoztatja, hogy emeli a szociális juttatásokat, de tulajdonképpen
elvágja az ígért összeget. Erre nincs logikus magyarázat, vélekedett
az Írisz Ház vezetője.

Az otthoni beteggondozásra kiemelten figyel a megyei tanács, hiszen az
elmúlt években Háromszéken több mint 80 településen mintegy 1300
személyhez jutottak el rendszeresen a szervezet munkatársai. A két
szociális alapítvány székelyföldi szervezetei annak ellenére is
folytatják tevékenységüket, hogy a munkaügyi minisztérium évről-évre
kevesebb állami támogatást nyújt számukra. Ezért fontos, hogy
évről-évre nő a megyei önkormányzat által biztosított támogatás.

 

«2017. február»
HKSzCsPSzV
303112345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272812345
A Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület csatlakozott a Romániai Turisztikai Egyesületek Föderációjához

A Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület csatlakozott a Romániai Turisztikai Egyesületek Föderációjához

Létrehozva: 2017. február 23.
A Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület csatlakozott a Romániai Turisztikai Egyesületek Föderációjához (FAPT), a tagfelvételről az Országos Turisztikai Vásáron (TTR 2017 Romexpo) tartott vezetőségi gyűlésen döntött a szövetség.  

Kistérségenként egyeztetnek a fejlesztésekről Háromszéken

Kistérségenként egyeztetnek a fejlesztésekről Háromszéken

Létrehozva: 2017. február 23.
„Szeretnénk, hogy a községek idén nagyobb összegből gazdálkodhassanak, mint a tavaly. Ugyanakkor segítjük az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe kerülő községeket"

Az ország gasztronómiai fővárosa lesz a hétvégén Bálványosfürdő

Az ország gasztronómiai fővárosa lesz a hétvégén Bálványosfürdő

Létrehozva: 2017. február 22.
19 csapat nevezett be a XII. Bálványosfürdői Nemzetközi Disznótoros Fesztiválra

Új székhelyen a Europe Direkt Információs Központ

Létrehozva: 2017. február 21.
A Sepsiszentgyörgyi Europe Direct Információs Központ új székhelyen folytatja tevékenységét.

Újabb magyarországi támogatás a kommandói iskolának

Újabb magyarországi támogatás a kommandói iskolának

Létrehozva: 2017. február 20.
Közel fél millió forintos támogatást kapott a leégett kommandói iskola a hétvégén megtartott jótékonysági veszprémi megyebálon, illetve további 500 ezer forintot a Zala Megyei Közgyűléstől.

Székelyföldi értékek a Romexpón

Székelyföldi értékek a Romexpón

Létrehozva: 2017. február 19.
Székelyföld közkedvelt turisztikai célpont a bukaresti kirándulni vágyók számára.

Ügyvéddel a hulladéklerakó beindításáért

Ügyvéddel a hulladéklerakó beindításáért

Létrehozva: 2017. február 17.
A lécfalvi hulladéklerakó működtetésével kapcsolatos fellebbezések és pereskedések képviseletére szerződtet külső jogi szolgáltatást a megyei önkormányzat.

Teljes a székelyföldi kínálat az idei Romexpón

Teljes a székelyföldi kínálat az idei Romexpón

Létrehozva: 2017. február 16.
Interaktív standdal népszerűsítik Székelyföldet Kovászna, Hargita és Maros megye turisztikai egyesületei a február 16-19. között megszervezett bukaresti nemzetközi turisztikai vásáron.

Hiánypótló szakképzés Háromszéken

Hiánypótló szakképzés Háromszéken

Létrehozva: 2017. február 15.
Háromszéki vendéglátói egységeknél jelenleg alkalmazás alatt álló, gyakorlott és kezdő 20 pincér és 20 recepciós részesült szakképzésben a Bálványosi Grand Hotelben.

A kormány cserben hagyja, mi támogatjuk az otthoni beteggondozást

A kormány cserben hagyja, mi támogatjuk az otthoni beteggondozást

Létrehozva: 2017. február 14.
„Megduplázzuk a Kovászna Megye Tanácsa által létrehozott szociális pályázati alapot azért, hogy a Diakónia és Caritas létfontosságú munkáját megmentsük, hiszen a munkaügyi minisztérium egyik napról a másikra megvonta a támogatást a szociális szolgáltatást végző civil szervezetektől” - jelentette be Tamás Sándor, megyei tanácselnök azt követően, hogy egyeztetett a szervezetek képviselőivel.

A KOVÁSZNA Megye TURIZMUSÁÉRT Egyesület versenyvizsgát szervez

Létrehozva: 2017. február 14.
a KOVÁSZNA Megye TURIZMUSÁÉRT Egyesület versenyvizsgát szervez, a Kovászna Megye Turizmuásért Egyesület székhelyén

Minden követ megmozgatnak a kommandói iskoláért

Minden követ megmozgatnak a kommandói iskoláért

Létrehozva: 2017. február 10.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, illetve Sebastian Cucu, Kovászna megye prefektusa beadvánnyal fordultak a fejlesztési minisztériumot vezető Sevil Shhaidehez. A beadványban a kommandói Horn Dávid iskola számára több mint 3,5 millió lejt igényelnek.  

Több százezer euróra pályázhatnak a kis- és középvállalkozók

Több százezer euróra pályázhatnak a kis- és középvállalkozók

Létrehozva: 2017. február 9.
200 000 és 1 millió euro közötti összegeket pályázhatnak meg a kis- és középvállalkozók a Központi Fejlesztési Régiónál (ADR) az elkövetkező ciklusban. Többek között erről is szó volt az ADR ügynökségének február 9-én, csütörtökön a megyeházán megtartott konferenciáján.    

Be kell vezetni az idegenforgalmi adót a megyében

Be kell vezetni az idegenforgalmi adót a megyében

Létrehozva: 2017. február 7.
Összegezték az elmúlt év turisztikai adatait, valamint az idei terveket a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a megyei önkormányzat és a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület képviselői a február 7-én tartott sajtótájékoztatón.  

© Copyright Kovászna Megye Tanácsa, 2013. Minden jog fenntartva. Webdesign: www.voidart.ro