keresés
min. 3 karakter

Barót

2009. december 11.

Erdővidék egyetlen Szent László-legendát ábrázoló falfestménye a városhoz tartozó Bibarcfalva református templomának északi falán látható. A képsort egy véletlen folytán találták meg 1972-ben. Harminckét négyzetméteres felületet borít. A restaurált falfestményt a XIV. század végére, a XV. század elejére helyezik a szakemberek. Jelenetei: Kihallgatás, Felvonulás, Ütközet, Üldözés, Párviadal, Lefejezés, Pihenő király.

/_f/telepulesfotok/barot1hanna.jpg

 

Tudta-e, hogy Baróton született Gaál Mózes (1863–1936) a modern magyar irodalom képviselője, pedagógus, lapszerkesztő, és hogy a miklósvári családból származott Gyenge Anna (1890–1955), aki Anne Roselle néven több éven át a New York-i Metropolitan Opera énekesnője, primadonnája volt?

Barót Erdővidéken, a földrajzi értelemben vett Baróti-medence központjában helyezkedik el. Első írásos említése 1224-ből való. A település csak a környező falvakkal együtt Bibarcafalvával (4 km), Bodossal (6 km), Felsőrákossal (6 km), Köpeccel (5 km) és Miklósvárral (9 km) – 1968-ban kapott városi rangot. Területén gazdag régészeti leletek kerültek napvilágra a bronz-, a vas-, valamint a római korból. Földjének mélyében lignit telepek vannak, ezeket a felsorolt kapcsolt települések határában 1832–2007 között kül- és mélyműveléssel mindenhol fejtették. A széntelep fölött szinte kiaknázhatatlan mennyiségű szénsavas ásványvíz tartalékok vannak. Gazdasági fejlődését a céhrendszer, majd a bányaipar biztosította a 19. században. Fejlett tejfeldolgozó és ásványvíz-palackozó ipara. A 19. századtól kezdve élénk szellemi élete jellemzi, ma több helyi hírlap és egy televízió tudósít a vidék eseményeiről. Közművelődési életének meghatározó szervezője a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület.  A városban kórusok, zenekarok, dal- és tánccsoportok működnek.


Látnivalók:

  • Szent Adalbert római katolikus templom (ép.1760). Itt őrzik a régi templom gótikus keresztelő medencéjét. Belsejében emléktábla adja tudtunkra, hogy itt részesült a keresztség szentségében Baróti Szabó Dávid (1739-1819) költő és nyelvújító.
  • Kazettás mennyezetű református templom, Köpec. Kazettás mennyezete 1767-ből való. Belsejét fejedelmi és családi címerek díszítik. Keöpeczi Sebestyén József (1878-1964) heraldikus munkái.
  • Más templomok: unitárius templom, Felsőrákos. Mai formáját 1795-ben nyerte el. Reneszánsz és barokk jegyeket őriz. Belsejét helyi festett kazetták és jellegzetes „csillagmintás” szedettesek díszítik. Kisasszony kápolna (ép.1755), baptista imaház Barót (ép. 1782-83), barokk jegyeket őriznek. A város két ortodox temploma a két világháború között épült.
  • Kálnoky kastély, Miklósvár. Műemlék. Épült a XVI. század végén, a XVII. század elején. Megmaradt eredeti reneszánsz homlokzata, északi részét klasszicista stílusban átalakították. Restaurálása folyamatban van. Körülötte árborétum található.
  • Tiborcz várának kora középkori maradványai. Bibarcfalva, Várbükk-tető (turistajelzés).
  • Bibarcfalva korszerű ásványvíz-palackozó üzeme. Bibarcfalva 270. sz. Tel: 0267-378 631.
  • Bibarcfalvi műemléktemplom Szent László legendáját megörökítő freskóval
  • Gáspár udvarház, Bodos
  • Erdővidék Múzeuma, a hely-, céh- és bányatörténeti kiállítások, a Baróti Szabó Dávid szülőháza helyén álló emléktáblával megjelölt épületben. A költő és nyelvújító mellszobra a róla elnevezett baróti líceum előterében látható.  Barót, Kossuth Lajos utca 158 sz. Tel. 0267-377 078, erdovidekmuzeuma@yahoo.com. Nyitvatartás: hétköznapokon: 9-17 óra, szombaton 10-16 óra között.


Baróton időszakos kiállításokat szoktak szervezni a következő intézményekben:

  • Városi Művelődési Ház,  Tel/fax: 0267-377 962, 0267-377 813, culturab@clicknet.ro, Nyitvatartás: hétköznapokon 8-16 óra között.
  • Gyulai Líviusz Városi Könyvtár, Tel.: 0267-377 629, Nyitvatartás: hétköznapokon 9-19, szombaton 9-13 óra között.
  • Erdővidék Múzeuma, Kossuth Lajos utca 158 sz., Tel. 0267-377 078, erdovidekmuzeuma@yahoo.com

Polgármester: Lázár-Kiss Barna; Tel: +40-267-377 507, Fax: +40-267-377 919
Hozzátartozó falvak: Bibarcafalva, Bodos, Felsőrákos, Köpec, Miklósvár
Postai irányítószám: 525100
Lakosság:  9.614 fő (2002)
Kiterjedés: 128,48 km2

«2017. március»
HKSzCsPSzV
272812345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829303112
Baróti csapat nyerte a Jancsó Benedek Történelmi Emlékversenyt

Baróti csapat nyerte a Jancsó Benedek Történelmi Emlékversenyt

Létrehozva: 2017. március 25.
Szellemi lámpásokra van szükség

Helyt álltak a székelyföldi diákok a magyarországi rangos versenyen

Létrehozva: 2017. március 24.
Koncentráló arcok, villámgyorsan mozgó kezek, határozott mozdulatok és mennyei ízek

Háromszéken elkezdődött a Turizmus Éve

Létrehozva: 2017. március 23.
Hivatalosan is megkezdődött a Turizmus Éve Háromszéken, a rendezvénysorozat nyitókonferenciáját csütörtökön tartották Sepsiszentgyörgyön

Közkedveltek a háromszéki kúriák és fürdők Brassó megyében

Létrehozva: 2017. március 21.
Kovászna megye is képviselte a térséget a március 17-19. között Brassóban megszervezett erdélyi turisztikai vásáron (TTF – Transylvania Tourism Fair) a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület és az Aquasic Egyesület által

Nyitokonferencia 2017 - Turizmus Éve Haromszeken

Létrehozva: 2017. március 21.
Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület az idei esztendőt Háromszéken a Turizmus Évének nyilvánította

Székelyföldi összefogás a katolikus iskoláért

Létrehozva: 2017. március 18.
Maros, Hargita és Kovászna megye tanácsainak elnökei is részt vettek március 18-án, szombaton a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János plébániatemplomban a katolikus iskoláért meghirdetett közös imán

Szabadon ünnepelünk

Létrehozva: 2017. március 14.
Idén is munkaszüneti nap március 15-e Kovászna Megye Tanácsa alkalmazottai számára

Kezdődik a kommandói tábor építése

Létrehozva: 2017. március 10.
A Kovászna Megye Tanácsa fenntartásában működő intézmény 2015-ben vette át a kommandói tábort, a megyei önkormányzathoz pedig 2009-ben került a leromlott állapotban levő létesítmény, amelyet már tíz éve nem működtetett a Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság

Székelyek a 40. Hungexpón

Létrehozva: 2017. március 4.
Székelyföld is jelen van a március 3–5. között megrendezett legnagyobb magyarországi turisztikai seregszemlén.

Kiegyensúlyozni a helyi költségvetést

Létrehozva: 2017. február 28.
Kovászna Megye Tanácsa február 28-ai soros ülésén döntött, hatáskörének megfelelően, a helyi költségvetések kiegyensúlyozására szánt, a hozzáadott értékadóból és a jövedelemadóból elkülönített összegek elosztásáról

Online sorszám a gépjárművek bejegyzésénél

Létrehozva: 2017. február 27.
Márciustól online lehet sorszámot igényelni Kovászna megyében is a Gépjármű-bejegyzési és Jogosítvány-kibocsátó Közszolgálatnál járműbejegyzésre, átíratásra, forgalomból való kivonásra, ideiglenes rendszám kiállítására és a forgalmi engedély kiváltására

A Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület csatlakozott a Romániai Turisztikai Egyesületek Föderációjához

Létrehozva: 2017. február 23.
A Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület csatlakozott a Romániai Turisztikai Egyesületek Föderációjához (FAPT), a tagfelvételről az Országos Turisztikai Vásáron (TTR 2017 Romexpo) tartott vezetőségi gyűlésen döntött a szövetség.  

Kistérségenként egyeztetnek a fejlesztésekről Háromszéken

Létrehozva: 2017. február 23.
„Szeretnénk, hogy a községek idén nagyobb összegből gazdálkodhassanak, mint a tavaly. Ugyanakkor segítjük az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe kerülő községeket"

Az ország gasztronómiai fővárosa lesz a hétvégén Bálványosfürdő

Létrehozva: 2017. február 22.
19 csapat nevezett be a XII. Bálványosfürdői Nemzetközi Disznótoros Fesztiválra

Új székhelyen a Europe Direkt Információs Központ

Létrehozva: 2017. február 21.
A Sepsiszentgyörgyi Europe Direct Információs Központ új székhelyen folytatja tevékenységét.

Újabb magyarországi támogatás a kommandói iskolának

Létrehozva: 2017. február 20.
Közel fél millió forintos támogatást kapott a leégett kommandói iskola a hétvégén megtartott jótékonysági veszprémi megyebálon, illetve további 500 ezer forintot a Zala Megyei Közgyűléstől.

Székelyföldi értékek a Romexpón

Létrehozva: 2017. február 19.
Székelyföld közkedvelt turisztikai célpont a bukaresti kirándulni vágyók számára.

Ügyvéddel a hulladéklerakó beindításáért

Létrehozva: 2017. február 17.
A lécfalvi hulladéklerakó működtetésével kapcsolatos fellebbezések és pereskedések képviseletére szerződtet külső jogi szolgáltatást a megyei önkormányzat.

Teljes a székelyföldi kínálat az idei Romexpón

Létrehozva: 2017. február 16.
Interaktív standdal népszerűsítik Székelyföldet Kovászna, Hargita és Maros megye turisztikai egyesületei a február 16-19. között megszervezett bukaresti nemzetközi turisztikai vásáron.

Hiánypótló szakképzés Háromszéken

Létrehozva: 2017. február 15.
Háromszéki vendéglátói egységeknél jelenleg alkalmazás alatt álló, gyakorlott és kezdő 20 pincér és 20 recepciós részesült szakképzésben a Bálványosi Grand Hotelben.

A kormány cserben hagyja, mi támogatjuk az otthoni beteggondozást

Létrehozva: 2017. február 14.
„Megduplázzuk a Kovászna Megye Tanácsa által létrehozott szociális pályázati alapot azért, hogy a Diakónia és Caritas létfontosságú munkáját megmentsük, hiszen a munkaügyi minisztérium egyik napról a másikra megvonta a támogatást a szociális szolgáltatást végző civil szervezetektől” - jelentette be Tamás Sándor, megyei tanácselnök azt követően, hogy egyeztetett a szervezetek képviselőivel.

Minden követ megmozgatnak a kommandói iskoláért

Létrehozva: 2017. február 10.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, illetve Sebastian Cucu, Kovászna megye prefektusa beadvánnyal fordultak a fejlesztési minisztériumot vezető Sevil Shhaidehez. A beadványban a kommandói Horn Dávid iskola számára több mint 3,5 millió lejt igényelnek.  

Több százezer euróra pályázhatnak a kis- és középvállalkozók

Létrehozva: 2017. február 9.
200 000 és 1 millió euro közötti összegeket pályázhatnak meg a kis- és középvállalkozók a Központi Fejlesztési Régiónál (ADR) az elkövetkező ciklusban. Többek között erről is szó volt az ADR ügynökségének február 9-én, csütörtökön a megyeházán megtartott konferenciáján.      

Be kell vezetni az idegenforgalmi adót a megyében

Létrehozva: 2017. február 7.
Összegezték az elmúlt év turisztikai adatait, valamint az idei terveket a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a megyei önkormányzat és a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület képviselői a február 7-én tartott sajtótájékoztatón.  

Niculina Țînțar kapta a Háromszék Kultúrájáért díjat

Létrehozva: 2017. január 16.
Sepsiszentgyörgyön, Mihai Eminescu költő születésének napján, január 15-én, az Árkosi Kulturális Központ falai közt zajlott a Román Kultúra Napja Kovászna megyei eseménysorozata – ezúttal került sor a Háromszék Kultúrájáért díj átadására is.

Új iskola épül Kommandóra

Létrehozva: 2017. január 11.
„Rossz helyzetekből is lehet jól kikerülni: a részint leégett, részint súlyosan megrongálódott kommandói iskolát új épülettel pótoljuk. A sajnálatos eset rövid távon megnehezíti a község diákjainak helyzetét, viszont új iskolát építünk, amely már az aktuális követelményeknek felel meg, így, reményeink szerint a következő tanévet már sokkal jobb körülmények közt fejezik be a megye legmagasabban fekvő településén” fogalmazott Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.  

© Copyright Kovászna Megye Tanácsa, 2013. Minden jog fenntartva. Webdesign: www.voidart.ro