keresés
min. 3 karakter

Kovászna

2009. december 17.

Mérgesen buborékoló ásványvíz, erős széndioxidos feltöréssel, a mélyből magával hozott ásványi iszappal. Hideg télen és nyáron, mert nagyon mélyről tör fel, pedig a gáz vulkanikus eredetű. Éppen ezért az ásványvíz meleg is lehetne, mert valahonnan a magmafészek környékéről indult el a felszín felé a földkéreg mozgása révén létrejött törésrendszeren. Ha megmozdultak a kéreglemezek a litoszféra mélyén, utat kapott magának a gáz, és ilyenkor elöntötte több alkalommal is az idők során a város főterét. Utoljára 1984-ben keltett pánikot. Hosszú századok alatt félelmében kővel, fával vagy földdel tömette be a nép a pokoli fortyogót. Mára már csak néhány négyzetméternyi nyílt felülete látszik a híres Pokolsárnak. Amilyen ijesztő volt „viselkedése”, éppen olyan előszeretettel használták századokon át iszapos gyógyfürdőként. Ma földtani emlék.

Tudta-e, hogy Kovásznához kötődik az innen származó Kádár László (1908-1989) Afrika-utazó geográfus és Csoma-kutató, a Magyar Földrajzi Társaság elnöke, egyetemi professzor? Kovászna a Felsőháromszéki-medence keleti szélén helyezkedik el, a Háromszéki-havasok lábánál. Közigazgatási szempontból a városhoz tartozik Csomakőrös (3 km). Első okleveles említése 1548-ból való. A térség régen lakott volt. A székelység letelepedése előtt szlávok lakták ezt a tájat. Neve is a szláv eredetű „kvasz” szóból ered, ami savanyút jelent. Az 1968-ban megejtett romániai megyésítés alkalmával, ez a település adta az egykori Háromszék vármegye új nevét. Költői túlzással az  „ezer borvizek városa” névvel illetik. Neve leginkább az ásványvizekkel és a gyógyfürdőkkel kapcsolatos irodalomban jelenik meg, mert altalaja nagyon gazdag savanyúvizekben, ugyanis itt halad át a Kárpát-kanyar mély törésvonala, amely mentén gyakran jelentkeznek a rendkívül erős földrengések. Érdekes megfigyelés, hogy a földrengések előtt néhány nappal a mélyből feltörő borvizek zavarossá válnak. Az ásványvizekről való első írásos említés 1567-ből való. Borvízforrásainak vegyi elemzésében úttörő munkát végzett a neves budapesti ásványvízkutató Hankó Vilmos (1854-1923). A Horgász-forrás vize 1882-ben a Triesztben megrendezett kiállításon aranyérmet kapott. Jelenlegi ásványvizeit ivókúrában és fürdők formájában használják korszerű kezelőbázisokban, széndioxidos gázfürdő (mofetta) és gyógyszeres mellékkezeléssel. Ebben a városban működik Délkelet-Erdély legkorszerűbb szívkórháza.
A város keleti részének Vajnafalva a neve. A pávai Vajna család nevét őrzi, akik területet adtak az itt letelepedő és juhászsággal foglalkozó románságnak.

/_f/telepulesfotok/kovaszna_taj.jpg

Látnivalók: 

  • A belvárosi református templom. Előterében millenniumi emlékfák között hősi emlékpark van. A papilak homlokfalán az író és színművész Ignácz Rózsa (1909-1979) emléktáblája látható. Itt született, és az épületben van emlékszobája.
  • Kőrösi Csoma Sándor mellszobra a központi parkban. Jecza Péter munkája 1969-ben készült.
  • A vajnafalvi régi ortodox templom. Épült Szent Miklós tiszteletére 1798-1800-ban. Értékes ikonosztáza, harangtornyán napóra van. Közelében a román katona egész alakos szobra. Theodor Ionescu munkája 1973-ból.
  • Ceauşescu-luxusvilla a Horgász patak völgyében.

Kuriózumok:

  • Tündér Ilona vára. Őskori erődített település és koraközépkori vármaradvány.
  • A várat óriások építették, tündérek laktak benne.  Pincéjében tartották a kincseket.. A pince ajtaja csak minden hét esztendőben nyílott ki egy alkalommal. Aranyhíd kötötte össze a közeli Sóstó-tetői várral. Amikor unatkozott, akkor az aranyhídon sétálgatott a szépséges Tündér Ilona. Egyszer csak eltűntek a tündérek, el Tündér Ilona is, az óriások is. Csak emlékük maradt: Tündérvölgy.
  • Kovászna-komandói sikló. Ipartörténeti emlék.Ma már nem működik, de látható. Épült 1886-ban. Ezen szállították állványkocsikon a faanyagot, rönköt, fűrészárút Kommandóról és környékének vágtereiből a kovásznai vasútállomásra. Alsó – kovásznai része – a Térréten volt. A találmány a gravitáció erejét használta fel. A lefelé szállított anyag, súlyánál fogva felhúzta az üres állvány kocsikat. Energiára alig volt szükség, a környezetszennyezés gondja fel sem merült. Hossza: 1236 m, a szintkülönbség 327 m.

Polgármester: Thiesz János; Tel: +40-267-340-880; Fax: +40-267-342679.
Honlap: www.kovaszna.ro.
Hozzátartozó település: Csomakőrös.
Postai irányítószám: 525200.
Lakosság: 11204 (2002).
Kiterjedés: 158 km2.
 

«2017. május»
HKSzCsPSzV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930311234
Átadták a FUEN vezetőségének a háromszéki civilek petícióját

Átadták a FUEN vezetőségének a háromszéki civilek petícióját

Létrehozva: 2017. május 18.
A Kolozsváron zajló Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) kongresszusa arra is jó alkalom, hogy a Háromszéken tapasztalható prefektusi visszaélésekre, az anyanyelvhasználatért folytatott küzdelmünkre irányítsuk a figyelmet, fogalmazott Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke

Európa Nap Sepsiszentgyörgy központjában

Európa Nap Sepsiszentgyörgy központjában

Létrehozva: 2017. május 15.
A Kovászna Megye Tanácsa keretében működő Europe Direct Információs Központ többéves hagyományához híven idén is megünnepelte Európa Napját

Májusi ünnepségek szórványban

Májusi ünnepségek szórványban

Létrehozva: 2017. május 15.
Nemcsak Manchesterbe és Budapestre, hanem a szórványvidékre is eljutottak a székelyföldi előadók május második hétvégéjén

Székely siker Manchesterben

Székely siker Manchesterben

Létrehozva: 2017. május 14.
Hétvégén Manchester főterén zajlott az első alkalommal megszervezett Góbéfest

Otthonról hazajöttek Budapestre a székelyek

Otthonról hazajöttek Budapestre a székelyek

Létrehozva: 2017. május 13.
A péntektől vasárnapig tartó budapesti 3. Székely Fesztivál hagyományos kézműves termékekkel, népművészeti bemutatókkal, turisztikai kínálattal és sokszínű programmal várja az érdeklődőket

Európa-napot tartanak szombaton

Európa-napot tartanak szombaton

Létrehozva: 2017. május 12.
A Kovászna Megye Tanácsa keretében működő Europe Direct Központ idén is megszervezi Európa-napi rendezvényét


Tiszta környezet gyermekeinkért, unokáinkért

Tiszta környezet gyermekeinkért, unokáinkért

Létrehozva: 2017. május 10.
Környezettudatosságra nevelő országos kampányhoz csatlakozott Háromszék a Kovászna Megye Integrált Hulladékgazdálkodási Rendszerének Közösségi Fejlesztési Egyesületén (ADI SIMD – Kovászna) keresztül

Karvezető képző Baróton

Karvezető képző Baróton

Létrehozva: 2017. május 8.
Egyre népszerűbbek a vidéki kórusok

Megnyugtató megoldás: legyen a magyar is hivatalos nyelv

Megnyugtató megoldás: legyen a magyar is hivatalos nyelv

Létrehozva: 2017. május 8.
Nehéz jogokat érvényesíteni úgy, hogy a jogi körülmények és a jogértelmezés között  bizonytalanság van, ha eltérő értelmezések érvényesülnek

Megkezdi működését a lécfalvi hulladékgazdálkodási központ

Megkezdi működését a lécfalvi hulladékgazdálkodási központ

Létrehozva: 2017. április 28.
Nyáron beindítják Kovászna megye integrált hulladékkezelési rendszerét, ezzel egy 10 évig tartó folyamat végére értek

Megnyitotta kapuit a RomUdvar

Megnyitotta kapuit a RomUdvar

Létrehozva: 2017. április 28.
Ínycsiklandozó gasztro-turisztikai kínálat

Cél: a magyar is legyen hivatalos nyelv Székelyföldön

Cél: a magyar is legyen hivatalos nyelv Székelyföldön

Létrehozva: 2017. április 27.
Kifüggesztették a magyar pályázati űrlapot is

A prefektúra ellenzi a kétnyelvű pályázati űrlapot

A prefektúra ellenzi a kétnyelvű pályázati űrlapot

Létrehozva: 2017. április 26.
Kötelező feladat az elnöki jelentés elkészítése, de ugyanakkor fontos is, hiszen mérlegkészítésre, számvetésre is lehetőséget ad, a számok mögött a megyei önkormányzat munkaközösségének munkája van

Háromszéket népszerűsíti a Blue Air turisztikai magazinja

Háromszéket népszerűsíti a Blue Air turisztikai magazinja

Létrehozva: 2017. április 26.
Négyoldalas riportban népszerűsíti Háromszéket a Be Blue Air magazin

Péntektől várja látogatóit a RomUdvar

Péntektől várja látogatóit a RomUdvar

Létrehozva: 2017. április 24.
Április 28-án, pénteken nyitja meg kapuit a vasárnapig tartó RomUdvar - tájak, ízek, utazások - turisztikai kiállítás

Erdélyt képviselték a háromszéki diákok Lakiteleken

Erdélyt képviselték a háromszéki diákok Lakiteleken

Létrehozva: 2017. április 22.
Jelesre vizsgáztak értékeinkből a csernátoni Végh Antal Általános Iskola Székölykök-, valamint a Székely Mikó Kollégium és a Mikes Kelemen Elméleti Líceum tanulóinak Sicer nevű csapatai

Kastély Erdélyben konferencia Árkoson

Kastély Erdélyben konferencia Árkoson

Létrehozva: 2017. április 22.
Gyakorlati útmutató segítheti a háromszéki kúria és kastély tulajdonosok munkáját

Felújítják a Székely Nemzeti Múzeumot

Felújítják a Székely Nemzeti Múzeumot

Létrehozva: 2017. április 12.
A Székely Nemzeti Múzeum felújításáról szóló pályázat költségvetéséről, a civil szervezeteknek szóló pályázatok leadási határidőjéről döntöttek többek között a Kovászna megyei tanácsosok a szerdai rendkívüli gyűlésen

Mixertanfolyam és verseny

Mixertanfolyam és verseny

Létrehozva: 2017. április 11.
Szinte észrevétlenül alakult ki a különböző kevert italok iránti érdeklődés az elmúlt évtizedek során

Vonzó Háromszék Moldovában

Vonzó Háromszék Moldovában

Létrehozva: 2017. április 11.
A Moldovai Köztársasági Kisinyovban (Chișinău) április 6-9. között megszervezett Turism.Leisure.Hotels-2017 nevű vásáron népszerűsítették térségünket a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület munkatársai

Barátunk a természet

Barátunk a természet

Létrehozva: 2017. április 10.
A Kovászna Megye Tanácsa keretében működő Europe Direct Információs Központ április 7-én, pénteken vetélkedőt szervezett A minket körülvevő természet címmel

A neonatológia csapatmunkát igényel – átadták a felújított újszülött osztályt

A neonatológia csapatmunkát igényel – átadták a felújított újszülött osztályt

Létrehozva: 2017. április 7.
Szombattól a felújított neonatológia osztály is fogadja kis pácienseit a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban

Ma is hiteles példakép a székely keletutazó

Ma is hiteles példakép a székely keletutazó

Létrehozva: 2017. április 7.
Zajlanak a Kőrösi Csoma Sándor Napok

Az erdélyi magyar orvostársadalom ünnepe Kovásznán

Az erdélyi magyar orvostársadalom ünnepe Kovásznán

Létrehozva: 2017. április 6.
Több mint négyszáz orvos vesz részt Kovásznán az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos és Gyógyszerésztudományi Szakosztálya által szervezett 27. Tudományos Ülésen

Kőrösi Csoma Sándor Napok programja 2017. április 6–8.

Létrehozva: 2017. április 5.
Idén április 6-8. között szervezik meg Kovásznán a Kőrösi Csoma Sándor Napokat, a fürdőváros legrangosabb kulturális rendezvénysorozatát

Érték az Erdélyi Kárpát Egyesület - 125 éves a Háromszéki EKE

Érték az Erdélyi Kárpát Egyesület - 125 éves a Háromszéki EKE

Létrehozva: 2017. április 3.
Odafigyelünk a bakancsos turizmusra

A szociális védelem lelki feladat

A szociális védelem lelki feladat

Létrehozva: 2017. március 30.
Átadták a Sepsiszentgyörgyi  Közösségi Szolgáltatási Komplexumot

Helyi és regionális választott képviselők és közhivatalnokok pénzügyi javadalmazásáról készít jelentést az Európa Tanács

Helyi és regionális választott képviselők és közhivatalnokok pénzügyi javadalmazásáról készít jelentést az Európa Tanács

Létrehozva: 2017. március 30.
Raportőri megbízást kapott Campanari-Talabér Márta (FIDESZ) és Grüman Róbert (RMDSZ)

Út, híd, kórház, szociális háló

Út, híd, kórház, szociális háló

Létrehozva: 2017. március 30.
Elfogadták Kovászna megye 2017-es költségvetését

Baróti csapat nyerte a Jancsó Benedek Történelmi Emlékversenyt

Baróti csapat nyerte a Jancsó Benedek Történelmi Emlékversenyt

Létrehozva: 2017. március 25.
Szellemi lámpásokra van szükség

Helyt álltak a székelyföldi diákok a magyarországi rangos versenyen

Helyt álltak a székelyföldi diákok a magyarországi rangos versenyen

Létrehozva: 2017. március 24.
Koncentráló arcok, villámgyorsan mozgó kezek, határozott mozdulatok és mennyei ízek

Háromszéken elkezdődött a Turizmus Éve

Háromszéken elkezdődött a Turizmus Éve

Létrehozva: 2017. március 23.
Hivatalosan is megkezdődött a Turizmus Éve Háromszéken, a rendezvénysorozat nyitókonferenciáját csütörtökön tartották Sepsiszentgyörgyön

Közkedveltek a háromszéki kúriák és fürdők Brassó megyében

Közkedveltek a háromszéki kúriák és fürdők Brassó megyében

Létrehozva: 2017. március 21.
Kovászna megye is képviselte a térséget a március 17-19. között Brassóban megszervezett erdélyi turisztikai vásáron (TTF – Transylvania Tourism Fair) a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület és az Aquasic Egyesület által

Nyitokonferencia 2017 - Turizmus Éve Haromszeken

Létrehozva: 2017. március 21.
Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület az idei esztendőt Háromszéken a Turizmus Évének nyilvánította

Székelyföldi összefogás a katolikus iskoláért

Székelyföldi összefogás a katolikus iskoláért

Létrehozva: 2017. március 18.
Maros, Hargita és Kovászna megye tanácsainak elnökei is részt vettek március 18-án, szombaton a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János plébániatemplomban a katolikus iskoláért meghirdetett közös imán

Szabadon ünnepelünk

Szabadon ünnepelünk

Létrehozva: 2017. március 14.
Idén is munkaszüneti nap március 15-e Kovászna Megye Tanácsa alkalmazottai számára

Kezdődik a kommandói tábor építése

Kezdődik a kommandói tábor építése

Létrehozva: 2017. március 10.
A Kovászna Megye Tanácsa fenntartásában működő intézmény 2015-ben vette át a kommandói tábort, a megyei önkormányzathoz pedig 2009-ben került a leromlott állapotban levő létesítmény, amelyet már tíz éve nem működtetett a Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság

Székelyek a 40. Hungexpón

Székelyek a 40. Hungexpón

Létrehozva: 2017. március 4.
Székelyföld is jelen van a március 3–5. között megrendezett legnagyobb magyarországi turisztikai seregszemlén.

Kiegyensúlyozni a helyi költségvetést

Kiegyensúlyozni a helyi költségvetést

Létrehozva: 2017. február 28.
Kovászna Megye Tanácsa február 28-ai soros ülésén döntött, hatáskörének megfelelően, a helyi költségvetések kiegyensúlyozására szánt, a hozzáadott értékadóból és a jövedelemadóból elkülönített összegek elosztásáról

Online sorszám a gépjárművek bejegyzésénél

Létrehozva: 2017. február 27.
Márciustól online lehet sorszámot igényelni Kovászna megyében is a Gépjármű-bejegyzési és Jogosítvány-kibocsátó Közszolgálatnál járműbejegyzésre, átíratásra, forgalomból való kivonásra, ideiglenes rendszám kiállítására és a forgalmi engedély kiváltására

A Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület csatlakozott a Romániai Turisztikai Egyesületek Föderációjához

A Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület csatlakozott a Romániai Turisztikai Egyesületek Föderációjához

Létrehozva: 2017. február 23.
A Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület csatlakozott a Romániai Turisztikai Egyesületek Föderációjához (FAPT), a tagfelvételről az Országos Turisztikai Vásáron (TTR 2017 Romexpo) tartott vezetőségi gyűlésen döntött a szövetség.  

Kistérségenként egyeztetnek a fejlesztésekről Háromszéken

Kistérségenként egyeztetnek a fejlesztésekről Háromszéken

Létrehozva: 2017. február 23.
„Szeretnénk, hogy a községek idén nagyobb összegből gazdálkodhassanak, mint a tavaly. Ugyanakkor segítjük az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe kerülő községeket"

Az ország gasztronómiai fővárosa lesz a hétvégén Bálványosfürdő

Az ország gasztronómiai fővárosa lesz a hétvégén Bálványosfürdő

Létrehozva: 2017. február 22.
19 csapat nevezett be a XII. Bálványosfürdői Nemzetközi Disznótoros Fesztiválra

Új székhelyen a Europe Direkt Információs Központ

Létrehozva: 2017. február 21.
A Sepsiszentgyörgyi Europe Direct Információs Központ új székhelyen folytatja tevékenységét.

Újabb magyarországi támogatás a kommandói iskolának

Újabb magyarországi támogatás a kommandói iskolának

Létrehozva: 2017. február 20.
Közel fél millió forintos támogatást kapott a leégett kommandói iskola a hétvégén megtartott jótékonysági veszprémi megyebálon, illetve további 500 ezer forintot a Zala Megyei Közgyűléstől.

Székelyföldi értékek a Romexpón

Székelyföldi értékek a Romexpón

Létrehozva: 2017. február 19.
Székelyföld közkedvelt turisztikai célpont a bukaresti kirándulni vágyók számára.

Ügyvéddel a hulladéklerakó beindításáért

Létrehozva: 2017. február 17.
A lécfalvi hulladéklerakó működtetésével kapcsolatos fellebbezések és pereskedések képviseletére szerződtet külső jogi szolgáltatást a megyei önkormányzat.

Teljes a székelyföldi kínálat az idei Romexpón

Teljes a székelyföldi kínálat az idei Romexpón

Létrehozva: 2017. február 16.
Interaktív standdal népszerűsítik Székelyföldet Kovászna, Hargita és Maros megye turisztikai egyesületei a február 16-19. között megszervezett bukaresti nemzetközi turisztikai vásáron.

Hiánypótló szakképzés Háromszéken

Hiánypótló szakképzés Háromszéken

Létrehozva: 2017. február 15.
Háromszéki vendéglátói egységeknél jelenleg alkalmazás alatt álló, gyakorlott és kezdő 20 pincér és 20 recepciós részesült szakképzésben a Bálványosi Grand Hotelben.

A kormány cserben hagyja, mi támogatjuk az otthoni beteggondozást

A kormány cserben hagyja, mi támogatjuk az otthoni beteggondozást

Létrehozva: 2017. február 14.
„Megduplázzuk a Kovászna Megye Tanácsa által létrehozott szociális pályázati alapot azért, hogy a Diakónia és Caritas létfontosságú munkáját megmentsük, hiszen a munkaügyi minisztérium egyik napról a másikra megvonta a támogatást a szociális szolgáltatást végző civil szervezetektől” - jelentette be Tamás Sándor, megyei tanácselnök azt követően, hogy egyeztetett a szervezetek képviselőivel.

Minden követ megmozgatnak a kommandói iskoláért

Minden követ megmozgatnak a kommandói iskoláért

Létrehozva: 2017. február 10.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, illetve Sebastian Cucu, Kovászna megye prefektusa beadvánnyal fordultak a fejlesztési minisztériumot vezető Sevil Shhaidehez. A beadványban a kommandói Horn Dávid iskola számára több mint 3,5 millió lejt igényelnek.  

Több százezer euróra pályázhatnak a kis- és középvállalkozók

Létrehozva: 2017. február 9.
200 000 és 1 millió euro közötti összegeket pályázhatnak meg a kis- és középvállalkozók a Központi Fejlesztési Régiónál (ADR) az elkövetkező ciklusban. Többek között erről is szó volt az ADR ügynökségének február 9-én, csütörtökön a megyeházán megtartott konferenciáján.      

Be kell vezetni az idegenforgalmi adót a megyében

Be kell vezetni az idegenforgalmi adót a megyében

Létrehozva: 2017. február 7.
Összegezték az elmúlt év turisztikai adatait, valamint az idei terveket a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a megyei önkormányzat és a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület képviselői a február 7-én tartott sajtótájékoztatón.  

Niculina Țînțar kapta a Háromszék Kultúrájáért díjat

Niculina Țînțar kapta a Háromszék Kultúrájáért díjat

Létrehozva: 2017. január 16.
Sepsiszentgyörgyön, Mihai Eminescu költő születésének napján, január 15-én, az Árkosi Kulturális Központ falai közt zajlott a Román Kultúra Napja Kovászna megyei eseménysorozata – ezúttal került sor a Háromszék Kultúrájáért díj átadására is.

Új iskola épül Kommandóra

Új iskola épül Kommandóra

Létrehozva: 2017. január 11.
„Rossz helyzetekből is lehet jól kikerülni: a részint leégett, részint súlyosan megrongálódott kommandói iskolát új épülettel pótoljuk. A sajnálatos eset rövid távon megnehezíti a község diákjainak helyzetét, viszont új iskolát építünk, amely már az aktuális követelményeknek felel meg, így, reményeink szerint a következő tanévet már sokkal jobb körülmények közt fejezik be a megye legmagasabban fekvő településén” fogalmazott Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.  

© Copyright Kovászna Megye Tanácsa, 2013. Minden jog fenntartva. Webdesign: www.voidart.ro