Itt vagy: » Sajtószoba » civil szfera » Civil szféra

Civil szféra

2010. január 19., kedd

Kovászna Megye Tanácsa a 2001-es esztendőtől kezdődően nyílt pályázati rendszer keretében nyújt támogatást a megyében szervezett különböző művelődési, oktatási, sport, ifjúsági, szociális és egyházi programok számára.

1990 után  világszerte egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik az állam és a piac közötti társadalmi helyet elfoglaló intézmények széles skálája iránt, amelyek a „nonprofit”, „önkéntes”, „civil társadalmi”, „harmadik szektorbeli”, „nem-kormányzati” vagy „karitatív” kifejezésekkel leírt megnevezésre hallgatnak.

Sokféleségük ellenére ezek a szerveződések, amelyeket nevezzük csak nonprofit szervezeteknek, olyan fontos közös jegyeket mutatnak, melyek alapján elkülöníthető intézménycsoportként, tehát jól megkülönböztethető társadalmi egységként kezelhetjük őket. Nem tartoznak a kormányzati rendszerbe és feladatuknak tekintik a köz, a közösség szolgálatát. A nonprofit szervezetekben tehát egyszerre két, látszólag egymásnak ellentmondó érték testesül meg: egyrészt a szabadság és a személyes kezdeményezés iránti elkötelezettség, másrészt a szolidaritási elv, az a tudat, hogy az emberek nemcsak magukért felelősek, hanem azért a közösségért is, amelyhez tartoznak.

A romániai nonprofit szervezetekről adatokat a www.fdsc.ro honlapon, a Kovászna megyei szervezetekről pedig a www.civek.ro honlapon találhatunk.
Kovászna Megye Tanácsa a 2001-es esztendőtől kezdődően nyílt pályázati rendszer keretében nyújt támogatást a megyében szervezett különböző művelődési, oktatási, sport, ifjúsági, szociális és egyházi programok számára. Örvendetes, hogy a 2001–2009-es időszakban a megyei tanács által nyújtott támogatás növekvő irányzatot mutat.

2005–2009 között nyújtott támogatási statisztikák

Nyomtatásra letölthető változatok: Excel táblázat formájában és PDF formátumban

Hírek