Itt vagy: » Hírek » 3 millió forinttal segítünk Devecsernek

3 millió forinttal segítünk Devecsernek

2010. október 28., csütörtök

Teljes egyetértésben szavazta meg Kovászna Megye Tanácsa a Veszprém megyei vörösiszap katasztrófa áldozatainak juttatandó segélyt: az önkormányzat 3 millió forintot adományoz.

Teljes egyetértésben szavazta meg Kovászna Megye Tanácsa a Veszprém megyei vörösiszap katasztrófa áldozatainak juttatandó segélyt: az önkormányzat 3 millió forintnak megfelelő lejt utal a testvérmegyénkben élő rászorulóknak.

A csütörtökön, október 28-án tartott soros ülés keretében Tamás Sándor a megyei önkormányzat elnöke elmondta: „Az elmúlt évtizedek során sokat segítettek Háromszéknek a Veszprémiek, de nem csak ezért kötelességünk, hogy támogassuk őket: erre a jó viszony mellett az is nyomós okot ad, hogy ez Európa közelmúltjának legnagyobb környezeti katasztrófája következett be.” A tanácselnök arra is kitért, hogy az önkormányzat által nyújtott, illetve a megyében zajló gyűjtőakcióból befolyó összegeket a Vöröskereszt juttatja el Magyarországra. Tamás Sándor elmondta Románia Kormánya Devecserre és Kolontárra közel 12 ezer euró értékben, 250 ezer speciális maszkot juttat el, amely a szennyezett levegőben zajló munkálatokat könnyíti meg.

A testület elfogadta a Kós Károly által tervezett Székely Nemzeti Múzeum bal szárnyának felújítására vonatkozó technikai – gazdasági mutatókat is: a történelmi jelentőségű épületen elsősorban a födém szorul felújításra, de a tervekben szerepel a gerendák, cserepek részleges cseréje és az álmennyezet javítása is. A munkálat értéke megközelítőleg 468 ezer új lej.

A földviszonyok tisztázására, az Európai Uniós agrárpályázatokon résztvevők számának növelésére, a gazdák informálására fekteti a hangsúlyt a Kovászna Megyei Agrárkamara új vezetője Kozma Béla, akinek kinevezését a testület jóváhagyta.

A Legrendezettebb Székelyföldi Falu megyei szakaszát Bodok nyerte meg. Fodor István polgármester a díj átvételekor elmondta, a falu már 2004-ben is szert tett erre a címre. A verseny második helyezettje Gelence, a harmadik díjat pedig Bereck nyerte. A díjazott települések anyagi támogatást is kapnak az önkormányzattól 50, 30 és 20 ezer lej értékben.

A megye legnagyobb értékű beruházása a 86 millió euró értékű víz- és csatornarendszerek bővítését és korszerűsítését szolgáló pályázat megvalósíthatósági tanulmányát és a
sepsiszentgyörgyi, kézdivásárhelyi, bodzafordulói és kovásznai beruházások műszaki-gazdasági mutatóit is elfogadta Kovászna Megye Tanácsa. Bíró Donát megyei főépítész ezzel kapcsolatban arról tájékoztatott, hogy az ivóvíz árának 5 százalékos növekedésére lehet számítani, ám a súlyos drágulás veszélye továbbra sem áll fenn.

A testület úgy döntött, részt vesznek a Europe Direct Hálózat Információs Központjai 2009-2012 programjának társfinanszírozására a 2011-es évben is, valamint elfogadtak több olyan határozatot is, amely a megyei önkormányzat, illetve az annak alárendelt intézmények költségvetését és működését szabályozza.

 

Hírek