Itt vagy: » Hírek » Apró de lényeges lépések

Apró de lényeges lépések

2016. november 4., péntek

Kovászna Megye Tanácsának soros ülésén október 27-én, szerdán több olyan döntés is született, amely hosszútávú projektek lebonyolításában lesz fontos.

 

Kovászna Megye Tanácsának soros ülésén október 27-én, szerdán több olyan döntés is született, amely hosszútávú projektek lebonyolításában lesz fontos.

A tanácsülésen részt vett Kis József, Zágon község polgármestere is, aki arról számolt be, hogy a településen található két létfontosságú híd olyan mértékben megrongálódott, hogy egy esetleges áradás következtében akár össze is omolhatnak. A polgármester hangsúlyozta: jövő évben az egyik hidat mindenképp teljesen újra kell építeni, azonban addig is fontos, hogy megerősítsék őket, ellenkező esetben lehetetlen helyzetbe kerül Zágon közlekedése.

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke elmondta: az elmúlt hónapok során kormányhatározatot kezdeményeztek pontosan a hasonlóan sürgős problémák orvoslására, amely több mint 2,2 millió lejes támogatást jelent összességében. „A bajbajutottakon kötelességünk segíteni, a gyors problémamegoldás reményében most további 250 000 lejt fordítunk a megye takarékalapjából a hidak tatarozására, amelyhez nyilván a község is hozzájárul saját alapjaiból.”

A terményjegyzékben rögzített árakat is elfogadta a megyei önkormányzat. Tamás Sándor az összegekkel kapcsolatosan kifejtette: „Régi szokás szerint sokan adják árendába azaz haszonbérbe a mezőgazdasági területeiket. Az így kiadott területek nem mentesülnek az adótól, azt a bérként kapott termények árából kell megfizetni. Háromszéken jellemzően kis és közepes termelőket érint a kérdés. Mivel az adót terményjegyzékben pontosított árak alapján kell befizetni, ezért koránt sem mindegy, hogy mekkora árat szabunk: mi a törvényes keretek közt alkalmazható legkisebb összeget állapítottuk meg, hiszen minden lehetséges eszközzel támogatjuk a tulajdonosokat.”

A Dózsa György Csendőrségi Felügyelet számára 7 000 lejes támogatást nyújt a megyei önkormányzat, amelyet GPS készülékek, elemlámpák, illetve elsősegély csomagok vásárlására fordít a hatóság. Tamás Sándor hangsúlyozta: azt szeretnék, hogy az elkövetkezőkben a csendőrség, a tűzoltóság és a hegyimentők egyesítsék erőforrásaikat, hivatalos együttműködést alakítsanak ki, ezáltal hatékonyabb segítséget biztosítva azok számára, akik a hegyekben, vagy erdőkben eltévednek.

A testület elfogadta azt a határozatot is, amely még közelebb hozza a Hargita megyével közös útfelújítási pályázat lebonyolítását – így a munkálatok elkezdése felé újabb lépés történt.

 

Hírek