Itt vagy: » Hírek » Bekamerázzák Kézdiszentléleket

Bekamerázzák Kézdiszentléleket

2014. szeptember 1., hétfő

Az elkövetkező hetekben legalább két térfigyelő kamerát szerelnek fel a felső-háromszéki településre – az intézkedés szentlélek közbiztonságának növelését célozza.
Kovászna Megye Tanácsa augusztus 28-i soros ülésen Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke hangsúlyozta: „A motorbiciklis balesetet, illetve az azt követő tragikus események fényében égetően fontos, hogy a településen normalizálódjon a hangulat. Az a cél, hogy a közbiztonság szintjét megemeljük, a helybéliek nyugalma térjen vissza”.

Az elkövetkező hetekben legalább két térfigyelő kamerát szerelnek fel a felső-háromszéki településre – az intézkedés szentlélek közbiztonságának növelését célozza.
Kovászna Megye Tanácsa augusztus 28-i soros ülésen Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke hangsúlyozta: „A motorbiciklis balesetet, illetve az azt követő tragikus események fényében égetően fontos, hogy a településen normalizálódjon a hangulat. Az a cél, hogy a közbiztonság szintjét megemeljük, a helybéliek nyugalma térjen vissza”. Az ülésen részt vett a Kovászna megyei rendőrség főkapitánya, Ion Popa is, aki elmondta: a balesetet követő 48 órában a rendőrség őrizetbe vette azt a 4 személyt, akit a motorbiciklit vezető férfi, illetve utasa bántalmazásával gyanúsítanak. A fentiekből egyik személyt előzetes letartóztatásba helyezték, három további személy pedig szabad lábon védekezik. A kamerák hasznosságával kapcsolatban Popa hangsúlyozta: ezeket csakis a törvénybe ütköző tettek feltárásában használják, sebességmérésre nem alkalmasak.


Tamás Sándor hangsúlyozta: a határozat elfogadásával lehetővé válik, hogy egy-két héten belül minimum két további térfigyelésre alkalmas kamerát helyezzenek el Kézdiszentléleken (egyet, szintén a megyei tanács hozzájárulásával már korábban a község központjában helyzetek el). A tanácsülésen Ion Popa közölte, hogy Kézdiszentléleket a speciális zóna besorolásba helyezték, így a településen fokozták a rendőrségi jelenlétet.

A tanács a Sepsi OSK, valamint a zágoni futballcsapatok számára 50-50 000 lejt utal ki – mint ismeretes ez a két csapat mutathatja fel a legjobb eredményt Kovászna megyében.  A határozat értelmében 30-30 000 lejes támogatást kap a sepsiszentgyörgyi és kézdivásárhelyi teremfutball csapat is.
A megyei önkormányzat RMDSZ frakciójának javaslatára indított Iskolatáska Program keretében idén 2300 nulladik osztályos nebuló kap táskát és felszerelést (a névcímkével ellátott iskolatáska üzenő füzetet, színes és grafit ceruzát, román, vagy magyar nyelvű kifestős könyvet és szendvicses dobozt tartalmaz).

 

Hírek