Itt vagy: » Hírek » Édes ízek Székelyföldről – süteményeskönyv a kürtősfesztivál zsűrijétől

Édes ízek Székelyföldről – süteményeskönyv a kürtősfesztivál zsűrijétől

2021. március 2., kedd

Megjelent Székelyföld első süteményeskönyve, az Édes ízek Székelyföldről című kötet, amelynek célja népszerűsíteni a kürtőskalácsot, ugyanakkor ízelítőt adni a térség kedvelt édességeiből. A szerzőcsapat a sepsiszentgyörgyi Kürtőskalács – édes ízek fesztiváljának zsűrije, amely saját recepteket adott közre, ugyanakkor a könyvben – a fesztivál témájához hűen – a kürtős többféle változata is szerepel. A kötetet sajtótájékoztatón mutatták be a szerzők jelenlétében, kedden Sepsiszentgyörgyön.  

A kötetben szereplő recepteket tavaly nyáron a csernátoni Malomkertben sütötték le, ahol fotósorozat és videóanyag készült, majd az ősz és tél folyamán zajlott az utómunka. A fesztivál szakmai zsűrije a kürtősreceptek mellett a gyermekkor ízeit felidéző, a székely családok ünnepi süteményeinek leírását, valamint újragondolt, a mai ízlésvilágnak megfelelő ínyencebb recepteket is hozott, ennek megfelelően a kötetben szerepel a fatörzstorta mellett az ürmösi málé, a szavarin mellett az Erzsébet kalács, a hólabda mellett a parasztalmás, a rigójancsi mellett a pityókás pogácsa, a kókonya mellett a diós rácsos.

A kötet előszavát Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke jegyzi, aki a sajtótájékoztatón házigazdaként rámutatott: a szakácskönyvek a reneszánszukat élik, azonban kevés olyan, kimondottan süteményeket, édességeket tartalmazó kötet van, amely székelyföldi vonatkozású. „Kultúrtörténeti és gasztronómiai utazás is ez a könyv, maga az ötlet a 3. Kürtőskalács – édes ízek fesztiválján született. Felkértük a zsűritagokat, hogy ilyen téren is járuljanak hozzá tudásukkal a székelyföldi gasztronómiához. A könyv gerince a kürtőskalács, minden szerzőnél szerepel egy-egy receptje. Emellett mindenkitől több családi vagy továbbfejlesztett saját receptet olvashatunk. Az Édes ízek Székelyföldről kiadója a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület és a Rákóczi Szövetség” – ismertette az elnök.

Gyergyószentmiklós örmény kulturális öröksége is tükröződik a Jánossy Alíz által közreadott receptekben, derült ki a sajtótájékoztatón, ahol a dalauzi történetét elevenítették fel. A müzliszelethez hasonló édességet az örmény férfiak fogyasztották előszeretettel, de az üzletkötésben is fontos szerepe volt, mesélte a gasztronómiai újságíró. Szerinte a csernátoni hétvége intenzív munka volt, amelynek minden percét élvezte, ezekből az élményekből töltekezett a tavalyi évben, az utómunkát pedig szerkesztőként is szerette, hiszen ez is egy lehetőség volt az összekovácsolódott csapattagokkal kapcsolatot tartani.

Jó érzés ezt a könyvet kézbe venni, hiszen örömet szeretett volna átadni ezekkel a receptekkel, amelyek gyerekkori élményeiből táplálkoznak, mondta Szőcs Ilona csernátoni tiszteletesasszony, a Malomkert turisztikai központ vezetője. Büszke arra, hogy ennek a könyvnek sikerül ezt az örömet közvetíteni, tette hozzá.

Fontos cél hozta őket össze, zsűriként a legjobb és legszebb kürtőskalácsot kellett megtalálniuk, idézte fel Bocskor István pékmester, a csíkszentmártoni Bocskor Pékség tulajdonosa, kiemelve, hogy úgy érzi, az elmúlt három, négy év munkája kezdett beérni. A helyi és minőségi alapanyagok használatát fontosnak tartja, mindegyik receptet meghatározza ez az elvárás.

Farkas Ferenc, sepsiszentgyörgyi cukrászmester, a zsűri elnöke részben a gyerekkor ízeihez nyúlt vissza, nagymamájától tanult recepteket adott közre, részben szerette volna – szakmájából kifolyólag – a cukrászdában népszerű sütemények otthoni elkészítését bátorítani. Minden recept úgy szerepel, hogy el lehessen otthon készíteni, bátorság és idő kell elsősorban hozzá, mondta el a Diószegi Pékség nemzetközi elismertségű cukrászmestere.

A zsűri további tagja Kabai János, az egrestői Eldi pékség termelési igazgatója és Szász Elemér, székelyudvarhelyi gasztroblogger, akiknek receptjei ugyancsak megtalálhatóak a kötetben.  

A könyv megjelenését Kovászna Megye Tanácsa, a Magyar Kormány és a Bethlen Gábor Alap támogatta. Ára egy jó szó, tehát az olvasók díjmentesen juthatnak hozzá. Az első ilyen akcióra március 8-án, nők napján kerül sor, minden Kovászna megyei cukrászdában a süteményt vásárlók egy-egy példányt kapnak ajándékba. Az akcióban résztvevő egységek: • Aria fagyizó és cukrászda, Sepsiszentgyörgy • Flour Power, Sepsiszentgyörgy • Marie’s, Sepsiszentgyörgy • Mikó cukrászda, Sepsiszentgyörgy • M&M, Sepsiszentgyörgy • Orka, Sepsiszentgyörgy • Nasa cukrászda, Sepsiszentgyörgy • a Diószegi pékség melletti bemutatóüzlet, Sepsiszentgyörgy • Natally cukrászda, Kovászna • Rigó Jancsi cukrászda, Kézdivásárhely • Rigó Jancsi cukrászda, Kaufland, Kézdivásárhely • Süti Éden, Kézdivásárhely • Krisztina cukrászda, Barót.

 

Hírek