Itt vagy: » A megyéről » A megye települései » Felsőrákos

Felsőrákos

2010. május 5., szerda

Baróttól nyugatra, az Olt felé siető Kormos vize és a Rika patak találkozási pontjánál fekszik felsőrákos. Ez a báró Daniel család birtokán létrejött település a magyar közigazgatásban előbb Fehér, majd Felső-Fehér vármegyéhez tartozott, 1876-ban Háromszék vármegyéhez csatolták. Egykor a Háromszéket Udvarhelyszékkel összekötő út Felsőrákoson át vezetett.
A többségében unitáriusok által lakott település magas kőfallal övezett temploma középkori eredetű, mai alakját 1795-ben nyerte. A barokk elemekben gazdag épületben festett virágmotívumokkal díszített karzat és padozat található.  Tornyának bejárata előtt az I. világháborús hősök emlékoszlopa áll.


Felsőrákos a színpompás női viseletének köszönhetően került be a néprajzi szakirodalomba. Féltve őrzött ruháikat ma már csak nagyobb ünnepekkor öltik magukra az asszonyok. A fiatalok főként a szüreti bált megelőző felvonuláskor veszik fel a „székely ruhát”.
A farsangi álarcosbál előtt rossz ruhákba öltözött, maszkírozott alakok –batyukák— járják a falut, és batyuikban ételt meg italt gyűjtenek, amit majd a bálban raknak az asztalra.
Érdemes kisétálni a régi temetőbe, ahol több mint harminc koporsó alakú sírkő (tumba) található.
A faluból északnyugat felé haladva nyílik a Rika völgye, ahol a legenda szerint Attila hun királynak a vára állott. Ebben lakott a felesége, Réka akinek a sírját jelöli a Rika köve.
 

Hírek