Itt vagy: » Hírek » Három ország fogathajtói Oltszemen

Három ország fogathajtói Oltszemen

2022. június 26., vasárnap

Háromcsillagos nemzetközi fogathajtó versenyt és a romániai fogathajtó bajnokság második fordulóját is megtartották a hétvégén Oltszemen. Az összesítésben Bartha Eduárd lett az első a nemzetközi szakaszon, az országos versenyben pedig a tiszakécskei Szabó Zoltán.

Színvonalas fogathajtó verseny

Tartalmas és színvonalas három napot tud maga mögött az a tizennyolc fogat, amely díj-, maraton- és akadályhajtásban mérte össze tudását az oltszemi fogathajtó pályán.

Fodor István, Bodok község polgármestere az esemény megnyitóján büszkeségének hangot adva elmondta, megtiszteltetés, és a verseny színvonalát is igazolja, hogy a hazai csapatok mellett Magyarországról és Görögországból is érkeztek résztvevők. „Az elmúlt nehéz két év után újra együtt vagyunk, és minőségi versenynek vagyunk a tanúi. Községünk hírneve ma már több országhatáron is átível, az oltszemi fogathajtó pályának és az itt, immár negyedik alkalommal megrendezett nemzetközi versenynek köszönhetően. Köszönjük a csapatmunkát támogatóinknak.”

Sportágtól függetlenül, nemzetközi versenyt szervezni óriási kihívás és felelősség, a fogathajtással sincs ez másként. Tánczos Barna, környezetvédelmi miniszter elismerően nyilatkozott az eseményről: „A fogathajtás egy drága sport, ezért a versenyek megszervezése is rengeteg munkába és pénzbe kerül. Fontos, hogy az önkormányzatok támogassák ezt a sportágat Háromszéken, mely kiemeltté vált Kovászna megyében a nemzetközi pálya által. A megyei és a helyi önkormányzat pénzt, paripát tesz mellé, s munkát fektet be azért, hogy Székelyföld felkerüljön a nemzetközi fogathajtás térképére.”

A résztvevők száma is bizonyítja, hogy egy felívelő sportágról van szó, és egyre többen felfigyelnek határon túl is Székelyföldre, Háromszékre, azon belül Oltszemre. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsa elnökének elmondta, hogy „amikor Fodor István polgármester úrral évekkel ezelőtt arról beszéltünk, hogy létre kellene hozni egy fogathajtó pályát, célként fogalmaztuk meg, hogy olyan pályát létesítsünk, ahol az országon belül innen, Oltszemről adják a startot a romániai fogathajtáshoz. Így is lett! Ez sikerült. Közös munka, közös büszkeség.”

Az erdélyi lovassport jövője

Magyarország Kormánya több program révén is hangsúlyt fektet az erdélyi lovassport megerősítésére. Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kiemelte: „Az a cél, hogy tömegesítsük a lovassportot, minél több gyerek és fiatal kezdjen el lovagolni tanulni, annak érdekében, hogy majd erre lehessen építeni a versenysportot. Mindig alulról kell építkezni, még akkor is, ha időigényes. Nekünk, magyaroknak az az érdekünk, hogy azt a lovaskultúrát, ami jellemző volt ránk, visszatanuljuk.”

Dr. Nagy István agrárminiszter üdvözletét Negrutz Ágoston, miniszteri főtanácsos adta át. Ahogy fogalmazott, hazajött Székelyföldre, Oltszemre, ahol csodálatos versenynek lehettek tanúi.

Ladányi Kovács Zoltán, a Nemzetközi Lovas Szövetség technikai kiküldöttje értékelte a háromnapos versenyt: „Az Oltszemen megszervezett verseny minden tekintetben megfelel a nemzetközi szabályzatnak. Hét maraton akadály van, melyek alkalmasak arra, hogy magas színvonalú versenyt bonyolítsunk le itt, Székelyföldön. Nagyon jó a díjhajtó négyszög is, gyönyörű a környezet. A versenyzők teljesítménye is megfelelő. A nemzetközi pályaépítő, Finta Gábor a nemzetközi szinthez mérhető pályát épített. A versenyzők mindannyian jó teljesítményt nyújtottak.”

Győzött a legjobb

A következőképpen zárult a bajnokság. Összesített eredményben a nemzetközi fogathajtó versenyen I. hely Bartha Eduárd (2-es fogat), II. hely Rákóczi Gergő, III. hely Bartha Eduárd (1-es fogat), IV. hely Varga Roland István (2-es fogat), V. hely Crișan Ioan. Az országos verseny összesített eredménye: I. hely Szabó Zoltán, II. hely Varga Roland István (1-es fogat), III. hely Csoma Andrei Ioan.Különdíjban részesült a görögországi Alexandros Zampouris, valamint Dutceac Ilie hucul fogatával.

A 4. nemzetközi fogathajtó versenyt a bodoki önkormányzat, Kovászna Megye Tanácsa, a Román Lovas Szövetség szervezte partnerségben a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesülettel és az AgroSic Egyesülettel. A helyi önkormányzat a hagyományokhoz híven felköszöntötte az aranylakodalmukat ünneplő községbeli házaspárokat. Ez alkalommal is tartalmas kísérő programok színesítették az eseményt.

Hírek