Itt vagy: » A megyéről » Külkapcsolatok » Háromszéki mateksiker

Háromszéki mateksiker

2010. március 30., kedd

A Möbiusz matematika verseny az egyik legrangosabb megmérettetés a reál szakos diákok számára. A Makón tartott versenyen több háromszéki iskolás is részt vett – sikerrel.
 

A Möbiusz matematika verseny az egyik legrangosabb megmérettetés a reál szakos diákok számára. A március 26-28 között Makón szervezett versenyen több háromszéki iskolás is részt vett – sikerrel.
A  versenyről Orbán M. Szabolcs a harmadik díjat hozta haza Sepsiszentgyörgyre, a csapatversenyben pedig a Székely Mikó Kollégium, a Mikes Kelemen Főgimnázium és a Nagy Mózes Líceum diákjaiból álló háromszéki csapat a második helyet szerezte meg. Csongrád Megye Önkormányzata az ottartózkodás költségeit fedezte, míg Kovászna Megye Tanácsa a diákok kiutazását és napi díját fedezte – hiszen az intézmény célja, hogy segítséget nyújtson a tehetséges gyerekek számára is.

A rendezvényt a megyei önkormányzat által fenntartott, makói József Attila Gimnázium szervezte. A magyarországi megyében 2010 -  a Természettudományok Évét, amelynek első elemeként egy kiállítással a csillagászat, a mostani versennyel pedig a matematika tudományát igyekszik közelebb hozni a diákokhoz. A Möbiusz Nemzetközi Meghívásos Matematikaversenyt iskolások számára szervezték, a megmérettetésen összesen 45 diák mérte össze tudását.
 

Hírek