Itt vagy: » Sajtószoba » Sajtófigyelő » Hét település lesz zöldebb

Hét település lesz zöldebb

2011. február 18., péntek

Kovászna megyében az idén is nagy összeget fordítanak parkosításra: vidéken elsősorban új parkok létesítését tervezik, míg Sepsiszentgyörgyön és Kovásznán a városi zöldövezet bővítésére fordítanának pénzt.

Kovászna megyében az idén is nagy összeget fordítanak parkosításra: vidéken elsősorban új parkok létesítését tervezik, míg Sepsiszentgyörgyön és Kovásznán a városi zöldövezet bővítésére fordítanának pénzt.

Borbély László, a környezetvédelmi tárca vezetője múlt héten jelentette be, hogy a kormány a környezetvédelmi alap költségvetéséből 214 millió lejt hagyott jóvá parkosítási projektekre. A pályázatokat két éve, 2009-ben nyújtották be, Kovászna megyéből most hét település részesül támogatásban: Nagyajta, Kézdiszentlélek, Lemhény, Sepsikőröspatak, Bölön, valamint Kovászna és Sepsiszentgyörgy is nagyobb összeget kapott. Egy hasonló parkot már tavaly átadtak Vargyason.

„A parkosítás is jelentős szerepet játszik a megyei önkormányzat vidékfejlesztési stratégiájában. Az elmúlt évben elkezdett játszótér-építő program, valamint a Székely Fürdőépítő Programmal kiegészítve nem csak szebbé, hanem élhetőbbé is tesszük a háromszéki falvakat, városokat. Az idén játszóterek építésére 100 ezer lej támogatást nyújtunk, ezenkívül a kultúrotthonok javítását is program formába foglaljuk. Pillanatnyilag 200 ezer lejt különítettünk el erre a célra, de a kérések függvényében van lehetőség a keret bővítésére is, mert ez a projekt rendkívüli jelentőséggel bír” – nyilatkozta Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. Örvendenek a nyertes projekteknek a megye polgármesterei is: Balogh Tibor kézdiszentléleki polgármester elmondta, hogy három parkot létesítenének: Szentléleken, Kőváron és Szárazpatakon, a helyi iskolák környékén. A polgármester hangsúlyozta, fontos, hogy a gyerekeknek ne kelljen a sárban játszaniuk, hanem létezzen erre a célra egy rendezett hely. Balogh Tibor közölte, ha tudnák fedezni a szükséges önrészt, szívesen építenének játszóteret is. Hasonlóképp vélekedik Bihari Edömér nagyajtai polgármester is, aki a hajdani teniszpálya helyét szemelte ki parknak. Az 56 áras terület könnyen megközelíthető, ám pillanatnyilag még elhagyatott állapotban van. Az elöljáró úgy véli, hogy a majdani, játszótérrel is ellátott park nem csak a kötelező zöldterület növelése felé tett lépés, hanem a község számára is egy új és hasznos közteret jelent.

A Környezetvédelmi Alap parkosítási programjából Kovászna és Kézdiszentlélek 400 – 400, Nagyajta 357, Lemhény 316, Kőröspatak 449, Bölön pedig 294 ezer lejt kap. A települések hozzájárulása alacsony, mindössze 12 százalékot tesz ki. A legnagyobb összeget Kovászna megyében Sepsiszentgyörgy kapta, a városi önkormányzat az Olt negyed parkosítására több mint egymillió lejes támogatást használhat fel.

Nagy Béla

Az eredeti írást a Székely Hírmondó honlapján találják meg, IDE kattintva.

Hírek