Itt vagy: » Hírek » Ikafalvának is van saját játszótere

Ikafalvának is van saját játszótere

2010. június 21., hétfő

Már a falu központjában felállított színpad, és több sátor is azt sejtette, hogy június 20. vasárnap nem akármilyen nap Ikafalva életében. A felső-háromszéki településen nem csak lacikonyhások örvendtek az eseménynek, hiszen az ünnep alkalmából átadták a falu új játszóterét is.

Már a falu központjában felállított színpad, és több sátor is azt sejtette, hogy június 20. vasárnap nem akármilyen nap Ikafalva életében. A felső-háromszéki településen nem csak lacikonyhások örvendtek az eseménynek, hiszen az ünnep alkalmából átadták a falu új játszóterét is.

Mint ismeretes Kovászna Megye Tanácsa az idén is több településen támogatja játszóterek létesítését, egyenként 5 000 lejjel. A program célja, hogy az európai követelményeknek megfelelő biztonságos játszóhelyek a városi közegen kívül nevelkedő gyerekek számára is hozzáférhetőek legyenek.

Az ikafalvi létesítmény jelentősége azonban nem csak abban áll, hogy a gyerekeknek jó lehetőséget teremt a kikapcsolódásra, hanem azért is fontos, mert ezzel az összes Csernáton községhez tartozó településen sikerült új játszóteret felavatni. Bölöni Dávid polgármester elmondása szerint a kivitelezés utófinanszírozással zajlott, az Ikafalván átadott játszótér értéke 10 000 lej köré tehető.



A tér átadást megelőzően Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke az ikafalvi református gyülekezetnek is átadta Kovászna megye zászlóját. Az önkormányzati vezető összesen 26 községnek adott megyezászlót: „Ez a zászló annak a jelképe, hogy mindannyian a székely nemzet közösségéhez tartozunk. A mi feladtunk az, hogy megfogalmazzuk a sikeres, pozitív jövőképet. Siker az, ha a bajbajutottakon azonnal tudunk segíteni és sikert jelent a gondoskodás, az egymás iránti tisztelet. Ez lehet a sikeres Székelyföld alapja.” – fogalmazott a tanácselnök.

A csernátoni útról Ikafalvára érkezve egy impozáns méretű székelykapu fogadja a látogatót. Bár a település lakói már korábban használatba vehették a díszesen faragott bejárót, a hivatalos átadásra mégis a falunapok alkalmából került sor. A helység bejáratára nem csak a Bardócz Csaba református lelkész áldásából jutott, ugyanis az ünnepi műsorba alaposan belezuhogott az égi áldás is. Az ikafalviakat azonban az eső sem tántorította el attól, hogy elénekeljék az építménynek dukáló székely himnuszt.
 

Hírek