Itt vagy: » Hírek » Meghirdették a kórház menedzseri tisztségét

Meghirdették a kórház menedzseri tisztségét

2010. október 25., hétfő

A dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház vezetőtanácsa versenyvizsgát hirdet a kórház menedzseri tisztségére.

A dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház vezetőtanácsa versenyvizsgát hirdet a kórház menedzseri tisztségére. Jelentkezni november 8-a és 12-e között lehet a megyei önkormányzat iktatójában, eredményhirdetés november 29-e.

„A jelentkezőnek írásbeli és szóbeli vizsgán kell részt vennie, ugyanakkor egy menedzseri tervet is be kell mutatnia. A jelenlegi szabályozásoknak megfelelően az jelentkezhet a menedzseri vizsgára, aki egészségügyi menedzsment kurzust végzett vagy végez jelen időszakban, vagy mesteri illetve doktori diplomamunkáját ebből a témából írta” – tájékoztatott dr. Vass Levente, a kórház vezetőtanácsának elnöke.

„A kórház belső auditja után egyértelmű, hogy az intézményen belül szervezési gondok is vannak a pénzhiány mellett. Nemcsak kötelességünk decemberig meghirdetni az állást, hanem azt reméljük, hogy olyan szakembert találunk, aki mind az orvosi közösséggel, mind a megyei önkormányzattal jól tud együttműködni a betegek érdekében” – hangsúlyozta Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, aki úgy vélte, olyan menedzsert kell találni, aki saját csapatot alakít ki, és rendbe teszi az intézményt. 

A dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházat a nyár elején vette át Kovászna Megye Tanácsa. A megyei kórházban jelenleg 25 osztály működik, 641 ággyal, az állások száma 997.

 

Hírek