Itt vagy: » Hírek » Régiómarketing online

Régiómarketing online

2016. augusztus 9., kedd

„Összesen négy alkalommal láttunk vendégül román bloggereket és sajtósokat Kovászna megyében” – összegez Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke. Az alelnök szerint a megyébe érkező látogatók 75%-a román nemzetiségű, így kézenfekvő a helyi célpontokat hiteles, hazai forrásokon át ismertetni.

„Összesen négy alkalommal láttunk vendégül román bloggereket és sajtósokat Kovászna megyében” – összegez Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke. Az alelnök szerint a megyébe érkező látogatók 75%-a román nemzetiségű, így kézenfekvő a helyi célpontokat hiteles, hazai forrásokon át ismertetni.

Grüman, aki korábban a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület elnöke volt hangsúlyozta: „110 körül mozog azoknak az anyagoknak a száma, amelyeket televízióban vagy online felületen jelentettek meg az idelátogatók. Nyilván lehetett volna úgy is reklámozni, hogy egy országos lapban egy egész oldalas hirdetést publikálunk – azonban egy beszámoló sokkal többet mond. Akik citiy break típusú kikapcsolódásra vágynak nem fognak színes prospektusokat lapozni, inkább egy google kereséssel néznek utána annak, hogy mit lehet Kovászna megyében három napon át tenni”.

Kovászna megye turisztikai desztinációként a hazai média fajsúlyos képviselőinek lapjain, műsoridejében kapott helyet: az Antena 1 tévécsatorna három anyagot is készített, amelyekben többek közt Szőke Tibor kádárt mutatják be, mint azt az embert, aki a brit trónörököst, Károly walesi herceget is lenyűgözte tudásával. Egy másik anyagban a megyét szegény vidékként bemutató sztereotípiával szakítanak: a bálványosi Grand Santerra Spa-nál készített felvételek csalogatók bárki számára, ugyanakkor a helyi specialitásokat is szemügyre veszik.

A régió történelmi múltját a Forbes Life Romania a gelencei templomban található Szent László freskóval illusztrálja, de a néptánctól a kürtőskalácsig sok minden belefér az életmódmagazin beszámolóiba.

A blog műfaja ma már inkább valamilyen célterület irányába történő szakosodást feltételez: hazai turisztikai berkekben Răzvan Pascu neve közismertnek számít. A blogger huzamosabb ideje barátkozik Kovászna megye szépségeivel, legújabb háromszéki vonatkozású bejegyzésében pedig 10 okot sorakoztat fel, amelyben arra buzdítja olvasóit, hogy látogassanak ide. A blogger élő Facebookos közvetítését például több mint 12 ezer felhasználó tekintette meg.

Eddie Tone, a tuktuk.ro portál tollforgatója már 12 tevékenységről számol be, amely jó szabadidőtöltésnek tűnhet a Székelyföld rejtelmeiben járatlan turistának: a kürtőskalács és pálinka ebben az írásban is helyet kap, de a mofettázás gyógyhatásai és a házikenyér sütése is szerepel a lehetséges programpontok közt.

A megye szépségeiről szóló írásokat, anyagokat a Facebookon is lehet követni: kimondottan a románajkú olvasókat célzó oldalon, a Vizitează Covasna kulcsszavakra rákeresve. Az oldal szerkesztőinek gondja van arra is, hogy kulcsszavak alapján lehessen keresni: #ViziteazaCovasna és a #TinutulConacelor hashtagek teszik könnyedén hozzáférhetővé a háromszéki tartalmat.

A hazai újságírók, bloggerek után a magyarországiak, majd Nyugat-európaiak következnek – számol be Grüman Róbert. Az alelnök szerint a megye turisztikáját népszerűsítő egyesület 2017-re tervezi a külföldiek látogatását, addig a hazai közönség körében ismertetik tovább Kovászna megyét. Grüman szerint a középtávú cél, hogy az egyesület, valamint annak partnerei olyan szolgáltatásokat alakítsanak ki, amelyek 3 nap gazdag élményt tudnak nyújtani, ezt hosszú távon pedig hét napig tartó csomaggá duzasszák.

A sajtóanyagban említett hivatkozások a következők:
https://www.facebook.com/judetulcovasna/
www.tuktuk.ro/2016/06/lucruri-facut-vazut-judetul-covasna-2/
https://razvanpascu.ro/2016/07/03/10-motive-pentru-care-sa-vizitezi-judetul-covasna/
http://observator.tv/social/special-dogarii-care-lau-impresionat-pe-prin-180716.html
http://observator.tv/social/covasna-un-taram-cu-un-potential-turistic-extraordinar-180551.html
https://www.facebook.com/forbesliferomania/posts/1205714432780929
https://www.facebook.com/forbesliferomania/posts/1206429706042735

Hírek