Itt vagy: » Hírek » Újabb uniós pályázatokat készítünk elő

Újabb uniós pályázatokat készítünk elő

2020. október 1., csütörtök

Az új mandátumok igazolását megelőzően csütörtökön még egyszer összeült Kovászna Megye Tanácsa, ugyanis két uniós pályázathoz kapcsolódó döntést is meg kellett hozni, amely nem tűrt halasztást. 

Jelenleg arra is van lehetőség, hogy a leendő uniós pályázatok előkészítésére, dokumentáció összeállítására is európai forrásokat használjanak fel – tájékoztatott Tamás Sándor az első napirendi ponttal kapcsolatosan. „A Kézdiszentlélek és Lemhény közötti 114-es megyei út modernizálását célzó pályázat dokumentációjához szeretnénk uniós forrást igényelni, a 19 km-es útszakasz felújításának, bicikliút kialakításának tervére, megvalósíthatósági tanulmányára kérünk pénzt, ennek érdekében írunk alá együttműködési megállapodást a Gyulafehérváron működő Központi Fejlesztési Ügynökséggel” – mondta el a tanácselnök.

Ugyancsak uniós pályázati lehetőségekhez kapcsolódott a második napirendi pont. Az Aquacov Közösségfejlesztő Egyesületnek a Nagy Infrastruktúra Operatív Programon keresztül pályáz meg százmillió eurót a megyei víz- és csatornarendszer bővítésére. Most kilenc község – Bölön, Csernáton, Esztelnek, Kommandó, Kézdiszentkereszt, Lemhény, Mikóújfalu, Nagyborosnyó, Sepsibükszád – lép be az Aquacovba, így a megye összes közigazgatási egysége tagja lesz az egyesületnek. A községek társulásáról szóló döntésnél a megyei önkormányzatot Henning László alelnök képviseli.

Idén is tízezer lejjel támogatja Kovászna Megye Tanácsa a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu Színház DbutanT fesztiválját. Október 19-26. között ötödik alkalommal szervezik meg a pályakezdő színházi alkotók seregszemléjét. Összesen 27 előadással neveztek be, nyolc produkció maradt versenyben. Országos szinten ez az egyetlen olyan rendezvény, amely a pályakezdőket helyezi fókuszba, idén a színészi munka került a középpontba.

A tanácsülésen Tamás Sándor ismertette azt is, hogyan alakul a testület összetétele a következő mandátumban: A tanácselnök mellett 22 tanácsosa lesz az RMDSZ-nek, 3 az EMSZ-nek, 3 a Nemzeti Liberális Pártnak, 2 a Szociáldemokrata Pártnak. Az elnök megköszönte a háromszéki embereknek, hogy részt vettek a helyhatósági választásokon és éltek szavazati jogukkal.

Hírek