Itt vagy: » Sajtószoba » Hírek » Hivatalos Kovászna megye zászlaja

Hivatalos Kovászna megye zászlaja

2021. október 1., péntek

Szeptember 30-tól hivatalosan lobog Kovászna megye címeres zászlaja. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere csütörtökön kitűzte a megyeházára a most már hivatalosan használható lobogót. A kormány szeptember 15-én fogadta el az erre vonatkozó határozatot, ami szeptember 29-én meg is jelent a Hivatalos Közlönyben.  

Egymás mellé tettük az ország, az unió és a megye zászlóját. Egyrészt ezt írja a törvény, másrészt pedig azt is akarjuk, hogy legyenek egymás mellett és ne egymás alatt. A himnuszok, zászlók ügye azért ilyen felfokozott ebben az országban, mert egyesek úgy képzelik el, hogy többség és kisebbség esetében fölé és alárendeltség van, mi pedig a mellérendeltségben hiszünk. Ezt jelenti a társnemzeti, államalkotói státust. Az elmúlt időszak politikai vitái is erről szóltak” – emelte ki Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.

A parlament 2015-ben fogadta el a helyi és megyei zászlókat szabályozó törvényt, ami jól megalkotott jogszabály, azonban az alkalmazásával gondok voltak. Nagy köszönettel tartozunk Szekeres Attila heraldikusnak a szakmai anyag összeállításáért, Kelemen Hunor szövetségi elnöknek és Cseke Attila miniszternek pedig azért, hogy a minisztériumi fiókokba elsüllyesztett zászlókat, címereket elővették és elfogadtatták. Évek óta nem tudtunk ezekben a kérdésekben előrelépni” – hangsúlyozta a tanácselnök. Beszámolt arról, hogy az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának köszönhetően idén elfogadták Barátos, Kommandó, Dobolló és Málnás községek címereit, valamint a megyezászló mellett hivatalos lett Kézdiszentlélek, Kovászna városa, Kökös, Sepsiszentgyörgy és Uzon zászlaja is.

Többé kevésbé mindenkinek van európai és romániai identitása is, hiszen Romániában élünk, az Európai Unióban. Viszont sokkal nagyobb erő, energia van helyi identitásunkban, ahogy büszke sepsiszentgyörgyiek, büszke háromszékiek vagyunk. Nekem sokkal szebbnek tűnik Sepsiszentgyörgy főtere most, hogy felkerült a megyezászló is. Azáltal, hogy megjelenítjük a helyi és megyei szimbólumainkat, jobban itthon érezzük magunkat” – fogalmazott Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.

Kovászna megye zászlójában a kardot tartó páncélos kar az ősök katonáskodására utal. Az átszúrt szív az áldozatkészség jelképe, azaz a táj lakói készek életük árán is megvédeni szülőföldjüket. A nap és a növekvő holdsarló együttesen a székely nemzet jelképe. A három csillag a székelység hármas tagozódását jelezte: primorok, lófők és közszékelyek.

 

Fotó: Kocsis B. János

Hírek