Itt vagy: » Hírek » Negyedik nemzetközi fogathajtó verseny Oltszemen

Negyedik nemzetközi fogathajtó verseny Oltszemen

2022. június 8., szerda

Eddig 19 romániai és magyarországi fogat jelentkezett a negyedik nemzetközi fogathajtó versenyre, melynek Oltszem ad otthont 2022. június 24-26. között. A rangos megmérettetés mellett kulturális programok, humor, koncertek, kézműves vásár, a kicsiket pedig kalandsziget és lovaglás is várja.

„Az évente Oltszemen megszervezett fogathajtó verseny sikerességét és színvonalát igazolja, hogy egyre több fogat nevez be a világbajnokságra belépőt biztosító pontszerző erőpróbára. Idén 16 hazai csapat vesz részt, kettő pedig a szilvásváradi Állami Ménesgazdaságból és egy Tiszakécskéről. Nagy öröm számunkra, hogy a munkánk ily módon is visszaigazolást nyer” – fogalmazott Fodor István, Sepsibodok polgármestere.

 

„Büszkék vagyunk a székelyföldi fogathajtókra, akik nemcsak az országos mezőnyben járnak az élen, de számos világbajnokságon is eredményesen képviselik Romániát. Nem véletlen, hogy a romániai fogathajtásban főként magyar versenyzők vannak, hiszen múltunkba gyökerezően egy láthatatlan szál fűz a lovakhoz. Évek óta mi is hozzáteszünk ehhez a nagy egészhez, a székelyföldi lovassport hírnevének öregbítéséhez az oltszemi, világszínvonalú fogathajtó pályával, az itt megszervezett nemzetközi fogathajtó versenyekkel, valamint a világbajnok vérvonalú kisbéri félvér haza hozásával ” – mutatott rá Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.

A háromnapos rendezvény június 24-én, pénteken 11 órakor díjhajtással és bemutatóval veszi kezdetét, szombaton 10:30-kor a rétyi Kováts András ifjúsági koncert fúvószenekar fellépése nyitja a programot, 11:30-kor a fogatok számára pályaismertető lesz, 12 órakor kezdődik a maratonhajtás. 15 és 20 óra között a legkisebbek kipróbálhatják a póni lovaglást a Barabás Lovarda jóvoltából, 15 és 17 óra között     pedig kézműves foglalkozás várja az érdeklődőket. 16 órakor a humoré lesz a színpad a Székely góbék közreműködésével, majd a Sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola szervezésében 17 órakor fellép a sepsibodoki Reménység furulyacsoport, ezt követően pedig a Kincskeresők Néptáncegyüttes előadását láthatja a közönség. Délután 18 órától a bodoki önkormányzat nevében felköszöntik az aranylakodalmukat ünneplő községbeli házaspárokat. Este 19 órakor az Álljunk meg együttes, 20 órakor pedig a Piramis együttes koncertezik.

Június 26-án, vasárnap 11 órakor a fogatok akadályhajtásban mérik össze tudásukat, 15 órakor átadják a díjakat. 15:30-kor a Mikóújfalusi Nagykürt 1995 Fúvósegyesület koncertezik, 16:30-kor pedig amatőr fogathajtók veszik birtokukba a pályát, 17 órakor kiderül, ki bizonyult a legjobbnak. 17:30-kor a nagy népszerűségnek örvendő lovas akrobatikát csodálhatják meg a nézők. Ezt követően késő estig színpadi produkciók színesítik a programot:  18 órakor a Gyermekek Palotája és a Love to Dance Egyesület versenycsapatai lépnek fel, 18:30-kor a Káer ft Kapriccio, 20 órakor pedig a Trend Music együttes koncertezik. Az eseményt tűzijáték zárja. A rendezvény alatt állandó programjaként kalandsziget várja a kicsiket szombat-vasárnap, 10 és 18 óra között a sepsiszentgyörgyi Máltai Szeretetszolgálat szervezésében, a felnőtteket pedig kézműves vásár, illetve lacikonyha.

A rangos eseményt a bodoki önkormányzat, Kovászna Megye Tanácsa, a Román Lovas Szövetség, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület és az AgroSic Egyesület szervezi.

Hírek