Itt vagy: » Hírek

Hírek

Rajzverseny óvodásoknak és iskoláknak  - Gyerekkorban kell elkezdeni az egészséges táplálkozást
2019. június 11., kedd

Táplálkozzunk egészségesen! címmel hirdetett rajzversenyt Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség. A felhívásra 42 tanintézmény jelentkezett, összesen 4836 óvodás és általános iskolás vett részt a programban, amelynek célja, hogy az egészséges táplálkozás fontosságára felhívja a figyelmet már gyerekkorban.

Ha nyár, akkor tábor!
2019. június 11., kedd

Színes nyári program várja a fiatalabb, táborozni vágyó korosztályt a zabolai Csipkés táborban.

170 éves a Székely Hírmondó
2019. június 8., szombat

A Székely Hírmondó első száma 1849. június 7-én jelent meg, erre a jeles sajtótörténeti eseményre emlékeztek pénteken a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban. A háromszéki sajtó kezdetei című konferencián mutatták be a Háromszék Vármegye Kiadónál erre az alkalomra megjelent Váry O. Péter újságíró Háromszék hadi lapja: a Székely Hírmondó című tanulmánykötetét.

Támogatják a sepsibükszádi plébánia újjáépítését
2019. május 30., csütörtök

Február 3-án tűzvész következtében leégett a sepsibükszádi katolikus plébánia, több mint százéves épület ment teljesen tönkre, a katolikus egyház az önkormányzattal közösen kért és kapott anyagi támogatást, a megyei tanács pályázati alapjából 300 ezer lejt ítélt meg – erről döntöttek a tanácsosok a május soros ülésen, ez adta az apropóját a kihelyezett tanácsülésnek. Májusi soros ülésen Kovászna Megye Tanácsa döntött a civil és egyházi szervezeteknek megítélt pályázati támogatásokról, több fontos, a gyermekvédelmi rendszert, kórházat érintő kérdésről is.

Újabb ezer ingyenes szálláshely Háromszéken a pápalátogatásra
2019. május 28., kedd

Miután Sepsiszentgyörgy önkormányzata mintegy kétezer ingyenes szálláshelyet ajánlott fel a pápalátogatásra érkező zarándokok számára, tizenöt Kovászna megyei vidéki önkormányzat is összefogott és Sepsibükszádtól Gelencéig, az erdővidéki Bölönig több mint ezer ingyenesen igényelhető szálláshelyet biztosítanak előzetes foglalás alapján.

Egymillió lej szociális tevékenységet végző civil szervezeteknek
2019. május 27., hétfő

Kovászna Megye Tanácsa egymillió lej pályázati keretet biztosít a megyei szociális intézményén keresztül a szociális tevékenységet végző civil szervezetek számára – hangzott el hétfőn, a kézdivásárhelyi Báró Szentkereszty Stefánia nevét viselő gyerekotthonban kialakított emlékszobában megtartott vezetői ülésen.

Első ízben Visit Covasna Marathon - Már lehet jelentkezni
2019. május 21., kedd

Visit Covasna Marathon néven szervez futóversenyt Kovásznán, 2019. szeptember 22-én a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület és a Fitness Tribe Egyesület. Az eseményen való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.

A szovátai Food’venture csapat megy az amerikai barbecue versenyre - Jövőben is megszervezik a barbecue fesztivált Oltszemen
2019. május 20., hétfő

Több európai ország barbecue rajongóinak a figyelme is Oltszemre összpontosult a hétvégén a Transylvanian BBQ Festival keretében megszervezett első nemzetközi verseny kapcsán, emellett nagyszámú látogató volt kíváncsi a Mikó-kastély területén zajló programokra.

Székelyföld számára kitörési lehetőség a turizmus - Kulcskérdés az infrastruktúrafejlesztés
2019. május 17., péntek

Az elmúlt években fokozatosan növekedett az idegenforgalom Székelyföldön, Kovászna megyében évente 5-10 százalékos állandó növekedést regisztráltak. Az Európai Unió elsősorban promoválásra, jó gyakorlatok átvételére nyújt finanszírozást, ugyanakkor az infrastruktúra fejlesztése nélkül nem lehet versenyképes és fogadóképes turizmust építeni, ehhez viszont elengedhetetlenek az uniós források – hangzott el azon a keddi, sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón, amelyet Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke, Winkler Gyula EP-képviselő, Gyerő József, Kovászna város polgármestere és László Endre, a Székelyföldi turisztikai desztinációs menedzsment klaszter elnöke, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke tartott.

Közösségi ünnep lesz a hétvégi barbecue fesztivál
2019. május 16., csütörtök

Street food udvar, gasztronómiai különlegességek, gyerekfoglalkozások, élő főzőműsor, lovashintózás, koncertek, igazi közösségi ünnep várja a hétvégén az oltszemi Mikó-kastély udvarára látogatókat a Transylvanian BBQ Festivalon.

Legyen erdélyi érték a csernátoni Haszmann Pál Múzeum és Kolonits István orgonaépítő munkássága
2019. május 16., csütörtök

Hegedüs Csilla EP-képviselőjelölt háromszéki látogatása során vette át Szőts Papp Zsuzsa, a Kovászna Megyei Értéktár Bizottság vezetőjétől azt a dokumentum csomagot, amely a csernátoni Haszmann Pál Múzeum és Kolonits István orgonaépítő munkásságának az Erdélyi Értéktárba való felterjesztését szorgalmazza. Az Erdélyi Értéktár vezetője örömmel fogadta a kezdeményezést.

Tamás Sándor: másfél millió erdélyi magyar ember üzenetét hoztuk el a Vatikánba
2019. május 15., szerda

Az elmúlt ezer évben mi, erdélyi magyarok megtanultuk, hogy csak úgy maradhatunk meg, csak úgy haladhatunk előre, ha erős a hitünk és bírja a karunk. Másfél millió magyar ember üzenetét hoztuk Erdélyből, amely Szent István óta a nyugati keresztény kultúra legkeletibb bástyája. Örülünk, hogy a Szentatya meghallgatja az erdélyi magyar embereket is.

Erdély aranykorából jeleskedtek a Jancsó Benedek történelmi emlékverseny döntőjén
2019. május 12., vasárnap

Szombaton a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termében tartották a III. Jancsó Benedek történelmi emlékverseny döntőjét. A vetélkedőn székelyföldi magyar tanítási nyelvű, általános iskolák hetedik és nyolcadik osztályos tanulók mérték össze tudásukat, idén a téma az „Erdély aranykorának” nevezett, Bethlen Gábor és I. Rákóczi György fejedelemségének időszaka volt.

Nagyon népszerű a budapesti - Székely Fesztivál  50 termelő képviselte a székelyföldi megyéket
2019. május 12., vasárnap

Budapesten, a Millenáris Parkban megrendezett eseményen Hargita, Maros és Kovászna megyéből 50 termelő jelent meg, ebből 30 a Székely termék márkanevet képviseli. A Hargita Megye Tanácsa alintézményeként működő Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége által szervezett bemutatkozáson idén az udvarhelyszékieké volt a főszerep, így Miklós Károly prímás és a Lelkes zenekar kíséretével az udvarhelyi díszvendégek mutatkoztak be. A megnyitón beszédet mondott Varga Mihály pénzügyminiszter, a fesztivál fővédnöke, Láng Zsolt, Budapest II. kerületének polgármestere, Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke, Gyerő József, Kovászna város polgármestere, valamint Kelemen Márton tanácsos, aki Péter Ferenc, Maros Megye Tanácsa elnöke üzenetét tolmácsolta.

Nem lehetünk őseink méltatlan utódai  - Ökumenikus istentiszteleten tiltakoztak az úzvölgyi temetőgyalázás ellen
2019. május 12., vasárnap

Hatalmas tömeg gyűlt össze a Kezdeményező Bizottság és Hargita Megye Tanácsa által szervezett ökumenikus istentiszteletre az úzvölgyi temetőben május 12-én, vasárnap. Székelyföld és Erdély minden szegletéből érkeztek emberek, hogy együtt tiltakozzanak a dormánfalvi önkormányzat sírgyalázó, törvénytelen építkezése ellen. Hargita Megye Tanácsa képviselete – Borboly Csaba elnök és Becze István megyei tanácsos - mellett jelen voltak Fejér László Ödön szenátor és Márton Árpád parlamenti képviselő Kovászna megyéből, Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke, Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Korodi Attila képviselő, Tánczos Barna szenátor Hargita megyéből. De képviselve volt Udvarhelyszék, Marosszék, Gyergyószék, Háromszék, de a Brassó megyei Ürmösről is érkeztek résztvevők az istentiszteletre. Emellett számos székelyföldi település polgármestere, alpolgármestere is jelen volt az onnan érkező küldöttségek élén. Ugyanakkor a történelmi egyházak részéről is sokan érkeztek Erdély és Székelyföld minden szegletérből.

A világ közepe a szülőföld - Kettős könyvbemutatóval emlékeztek Bod Péterre
2019. május 11., szombat

Hol vagyon a földnek közepe? ... a kerek föld közepe ott vagyon, ahol te állasz” – idézte fel a Szent Hilariusból származó rövid szentenciát Szonda Szabolcs, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója pénteken este a felsőcsernátoni tudós, lelkész, irodalom- és egyháztörténész elhunytának 250. éves évfordulója alkalmából megszervezett rendezvény kezdetén. Véleménye szerint az idézet az önazonosságtudatról szól, legalább két értelemben: a világ közepe a szülőföld – Bod Péter mindvégig büszke volt székely származására –, illetve az embernek önmagában kell, hogy legyen egy biztos pontja, amelyre világát ráépítheti. Bod Péter ezt megtette, ráadásul még ma is vannak munkásságának olyan részei, amelyekről a tudománynak lehet új mondanivalója, mondta a könyvtárigazgató.

Megéri gyakorolni a többnyelvűséget - Nemzetközi konferencia a megyeházán
2019. május 9., csütörtök

Sok munkát, erőfeszítést, plusz anyagi forrást igényel a többnyelvűség, nehéz megvalósítani, de érdemes – így lehetne összegezni az Európa-nap tiszteletére Új kihívások az európai többnyelvűség terén címmel szervezett nemzetközi konferencia végkicsengését. A megyeházán csütörtökön megtartott rendezvényen magyarországi, finnországi, szlovéniai, szerbiai, horvátországi és hazai meghívottak az európai érdekképviselet lehetőségeit ismertették, regionális jó gyakorlatok, önkormányzati jó példákat is bemutatva.

Republic és Taxi koncert a Transylvanian BBQ Festival-on - Egy hét múlva beizzítják a szmókereket
2019. május 8., szerda

Republic, Taxi, a Zanzibár és Bojtorján koncert színesíti többek között a második alkalommal megszervezésre kerülő Transylvanian BBQ Festival-t, amely idén május 17-19. között zajlik festői helyszínen, az oltszemi Mikó-kastély udvarán. Ez az ország első hivatalos KCBS versenye, az amerikai verseny egyetlen romániai szakasza.

Egész Székelyföld erejét meg fogjuk mutatni május 12-én! - Vasárnap ökumenikus istentiszteleten imádkoznak az úzvölgyi haditemető ügyéért
2019. május 8., szerda

Az úzvölgyi haditemető körül kialakult helyzet rendezése egész Székelyföld számára kiemelt ügy, és közös fellépést követel. A székelyföldi tanácselnökök Kolozsváron egyeztettek a lehetséges lépésekről, miután Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét személyesen tájékoztatták az ügy részleteiről. A rendkívüli helyzet kapcsán alakult kezdeményező bizottság, amelyben a politikum mellett a civil szféra és a történelmi magyar egyházak képviselői is részt vállalnak, május 12-ére ökumenikus istentiszteletet hirdetett: mindenkit szeretettel várnak az úzvölgyi haditemetőbe vasárnap 15 órakor.

V. Székely Fesztivál Budapesten - Egységesen mutatkozik be Székelyföld
2019. május 7., kedd

Idén május 10-12. között tartják a Székely Fesztivált a budapesti Millenáris Rendezvényközpontban. A Székely Összefogás Alapítvány szervezésében megtartott V. Székely Fesztivál célját és programját sajtótájékoztatón ismertették május 6-án a Millenáris szemináriumtermében, ahol Hargita Megye Tanácsa részéről jelen volt Bíró Barna Botond alelnök, Kovászna Megye Tanácsát pedig Grüman Róbert alelnök képviselte.

Házipatika a természet kincseskamrájából
2019. május 6., hétfő

Gyógynövényismereti tanfolyammal indítja idén a képzéssorozatát az AgroSIC Közösségek Közti Társulás. A 2019. június 14-16. között sorra kerülő, elméleti és gyakorlati képzésre június 7-ig lehet jelentkezni.

Május 10-ig várjuk a pályázatokat 
2019. május 4., szombat

Idén közel 4 millió lejt pályázhatnak Kovászna Megye Tanácsától a civil szervezetek és egyházak, sportolók, ifjúsági és kulturális egyesületek. Pénteken a megyeházán eligazító találkozót tartottak a pályázni szándékozóknak.

Meghirdették a civil szervezeteknek és egyházaknak szóló pályázatokat
2019. április 27., szombat

Idén nyolc kategóriában hirdet pályázatot Kovászna Megye Tanácsa. Civil szervezetek, egyházak, ifjúsági és diákszervezetek, sportolók és egyesületek igényelhetnek támogatást többek között kulturális és szabadidős programok, rendezvények szervezésére, kiadványok megjelentetésére, népviselet, örökségvédelmi és sportprojektek résztámogatására, de falugondnoki szolgálat biztosítására és egyházi ingatlanok karbantartására, restaurálására is.

Tamás Sándor: Helyben jobban gazdálkodunk a közpénzzel  - Elfogadták Kovászna megye költségvetését
2019. április 18., csütörtök

Az elmúlt négy év legnagyobb költségvetését fogadta el áprilisi soros ülésén Kovászna Megye Tanácsa. Ebben az évben a megyei önkormányzat és a hozzá tartozó intézmények 309,48 millió lejből gazdálkodnak, ami hozzávetőleg 66 millió eurót jelent.

Közösségi élményt nyújtó barbecue - Felkészültek a csapatok a Transylvanian BBQ Festival-ra
2019. április 17., szerda

Székely ízesítésű csülök, áfonyás barbecue szósszal, kemencében sült krumplival és káposztasalátával tálalva. Ezt az ínycsiklandó menüt készítették el ma, szerdán az első nemzetközi hivatalos versenyre benevező csapatok és érdeklődők az egész napos sütés-oktatás és bírói képzésen, Sepsiszentgyörgyön.

Hiánypótló helytörténeti sorozat - Bemutatták Zágon monográfiáját
2019. április 11., csütörtök

Teltház előtt mutatták be Zágon monográfiáját szerda este a Mikes Kelemen Kulturális Központ Gabonás termében, ahol a rácsodálkozás, meghatottság és a felismerés érzései uralták a szép számban összegyűlt közönséget. A Székelyföld települései sorozatban megjelenő kötetnek szerzői és szerkesztői ismertették a falu monográfiáját, megköszönve a helyi közösségnek és elöljáróknak a támogatást a kutatói munka során.

Világklasszis oktatja a barbecue-t Sepsiszentgyörgyön  - Amerikai gasztrokultúrát népszerűsítő nemzetközi verseny Háromszéken
2019. április 10., szerda

Az idei Transylvanian BBQ Festival előőrseként április 17-én a sepsiszentgyörgyi Big Papa teraszán sütés-oktatást és bírói képzést tartanak az első nemzetközi hivatalos versenyre.

Ismernünk kell szülőföldünk történetét
2019. április 9., kedd

Háromszék honismereti bibliográfiájával 2012-ben indult a Háromszék Vármegye Kiadó Székelyföld települései című sorozata. Eddig kilenc kötet jelent meg, a héten mutatják be a zágoni monográfiát, amelyet magyar és román nyelven is kiadtak.

Prioritás a vidéki egészségügyi rendszer minőségének növelése
2019. április 9., kedd

Kovászna Megye Tanácsának elsődleges feladata az egészségügyi rendszer helyreállítása városon és vidéken egyaránt. Ezt a célt szolgálja a megyei finanszírozású helyi fejlesztési program, amely keretén belül többek között lehetőséget nyújt a megyei önkormányzat vidéki orvosi rendelők felújítására, korszerű eszközök vásárlására.

Jól vizsgázott a megyei hulladékgazdálkodási rendszer  
2019. április 5., péntek

Az intézményi kapacitás megerősítése, a hulladékgazdálkodási projektek működésének javítása volt a témája annak a háromnapos munkalátogatásnak, amelyet április 2-a és 4-e között tartottak az Európai Fejlesztési Bank és a romániai Ramboll konzultáns cég szakemberei a Kovászna Megyei Hulladékgazdálkodási Egyesületnél.

Hírek