Itt vagy: » Hírek

Hírek

2011. augusztus 11., csütörtök

Traian Igaș belügyi- és közigazgatási miniszter jelenlétében vette kezdetét csütörtökön, augusztus 11-én, Kézdivásárhelyen Az Önkéntes és Magán Tűzoltócsapatok Országos Versenye.

2011. augusztus 5., péntek

Augusztus ötödikén került sor a kommandói iskola „keresztelőjére” Füzes Oszkárné Bajtai Erzsébet, magyar nagykövetné asszony, Tamás Sándor Kovászna Megye Tanácsának elnöke, illetve a helyi elöljárók, anyaországi meghívottak, köztük Bige Lajos, aki tízezer kötetnyi adománnyal érkezett a helyi könyvtár számára, illetve az intézmény egykori és jelenlegi pedagógusai jelenlétében.

2011. augusztus 1., hétfő

Kovászna Megye Tanácsa döntött: megvásárolják az Olt Rt.-től a sepsiszentgyörgyi Bodok Szállót. A város legnagyobb hotelje évek óta éktelenkedik a központban, miközben az ingatlan felújításának munkálatai több éve abbamaradtak.

2011. július 30., szombat

Történelmi filmek díszletéhez hasonlatos látvány fogadta az első Székely Vágtára érkező érdeklődőket, Maksán, az Óriáspince-tetőn. Háromszék egyik legimpozánsabb emlékművét a vágta megnyitója előtt sűrű köd borította, ám a felvonuló huszárokat ez nem bizonytalanította el.

2011. július 28., csütörtök

Hivatalosan is átvette új székházát a Kovászna Megyei Szociális Gondozási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság. A sepsiszentgyörgyi Sajtó utcában található ingatlant a megyei önkormányzat saját költségvetéséből, 2 millió új lej ráfordításával újította fel.

2011. július 24., vasárnap

Bodokon július 23-án minden a borvíz körül forgott: a falunapokkal párhuzamosan zajlott az Aquarius borvízfesztivál, és átadták a Sütei Feredőt is.

2011. július 23., szombat

„Minden nép, amely meg tudott maradni, és nem sodorta el az idő, érzi magában eredete erejét. Így érezzük magunkban mi is székelyek, a nyolcszáz, kilencszáz éves eredetünket, legmélyebb kudarcainkon és sikereinken keresztül. Ezen a helyen, Székelyföld legrégebb említett településén, Miklósváron kezdődött történelmünk, létünk, és ezen a helyen kezdjük el építeni jövőnket” – jelentette ki vasárnap Tamás Sándor.

2011. július 20., szerda

Az Európai Unió vidékfejlesztési alapjából 2,5 millió eurós támogatást nyert Bodok község. A településen szerdán, azaz július 20-án elkezdték az aszfaltozást.

Készül a fürdő
2011. július 17., vasárnap

A sütei borvizet sokan ismerik Bodokon, Oltszemen. A havas tövében, eddig minden különlegesebb jelzés nélkül csorgott a természetes ásványvíz. Mindez azonban változó félben van.

2011. július 13., szerda

Aquarius Borvízünnep - letölthető jelentkezési ív a palacsintasütő versenyhez.

2011. július 5., kedd

„Kiemelt jelentősége van a vidékfejlesztésnek mind Hargita, mind Kovászna megyékben, hiszen a lakosság túlnyomó többsége továbbra is rurális környezetben él” – hangzott el kedden, Sepsiszentgyörgyön, Kovászna Megye Tanácsának székhelyén, a Sikeres Székelyföld konferenciasorozat idei második állomásán.

2011. július 1., péntek

Egy jelentős beruházás kivitelezési szerződését és a megye turizmusának fejlesztését szolgáló adás-vételi megállapodást is véglegesítették és írták alá pénteken, 2011. július 1-én, Kovászna Megye Tanácsának képviselői.

2011. június 29., szerda

Közös, Megyeközi Stratégiai Együttműködés nevet viselő pályázat megvalósításán dolgozik Kovászna és Hargita megye, amelynek célja javítani a döntéshozatali folyamatot, politikai és közigazgatási szinten egyaránt. Az egy évet felölelő projektről Henning László, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke és Birtalan József, Hargita megye menedzsere számoltak be szerdán, június 29-én.

2011. június 28., kedd

„Az elmúlt időszak bebizonyította: csak úgy juthatunk előre, hogy erőinket felmérjük és tudjuk, Székelyföldön kizárólag magunkra számíthatunk. Úgy juthatunk előre, ha tisztázzuk, hogy politikai és fejlesztési szempontból milyen Székelyföldet szeretnénk!” – hangsúlyozta Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke kedden, 2011. június 28-án Nagyajtán, a megyei önkormányzat által kezdeményezett Megyejárás programsorozat első állomásán, amelynek eseményei összefonódtak a Kriza János emlékünnepséggel.

2011. június 22., szerda

A Háromszéki Magyarok Világtalálkozója után Kovászna Megye Tanácsa, partnerségben Sepsiszentgyörgy Önkormányzatával, valamint Hargita és Maros Megye Tanácsainak támogatásával újabb nagy horderejű rendezvénnyel készül, amely ezúttal nem csak Háromszékre, hanem egész Székelyföldre összpontosít.

2011. június 7., kedd

Az itthoni reakcióvihartól zavartalanul zajlott Brüsszelben a székely megyék képviseleti irodájának felavatása. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, valamint Demeter János és Henning László alelnökök május 6-án, hétfőn tartottak sajtótájékoztatót az irodaavatás részleteiről.

2011. június 5., vasárnap

Gryllus Vilmos koncertjével kezdődött a Kovászna, Hargita és Maros megyét is átfogó rendezvény Háromszéken a Perkőn.

2011. június 1., szerda

Június elsején nyitotta meg a két székelyföldi megye, Hargita és Kovászna megye tanácsának elnöke, Borboly Csaba, Tamás Sándor és Péter Ferenc, Szováta polgármestere, a Székelyföldi Önkormányzati Tanács elnöke a Székelyföldi Képviseleti Irodát Brüsszelben, a Magyar Régiók Házában.

2011. május 25., szerda

Székelyföld Napok, Székely Vágta és a Székely Lajstrom – Programözön a három székelyföldi megyében

2011. május 14., szombat

Minden várakozást felülmúlt a szombaton, május 14-én az első alkalommal „tető alá” hozott Székely Családok Napja rendezvény, hiszen összesen 140 család regisztrált résztvevőként, ami több mint 400 személyt jelentett.

2011. május 6., péntek

Mézespogácsa, kürtőskalács, cukorkafélék, töltött káposzta, kocsonya, paprikás szalonna, lekvár, méz, pálinka, sajt, orda, mustár, házi-kenyér és laska – egyszóval minden, ami szemnek-szájnak ingere kapható.

2011. május 5., csütörtök

Székelyföld, elsősorban magyar építészeti örökségének kulcskérdéseiről tartottak kerekasztal beszélgetést a megyeházán, május ötödikén, csütörtökön. A tanácskozáson részt vett Hegedüs Csilla, a kulturális és műemlékvédelmi miniszter tanácsosa is.

2011. május 4., szerda

A Tuzson János Általános Iskola elemistái énekeltek, a falubeliek koccintottak, kalácsot ettek az út átadásán.

2011. április 26., kedd

Közel egy éve került fel a YouTube videó megosztó portálra az a felvétel, amelyben a kökösi Gábor Áron emlékművet meggyalázzák.

2011. április 15., péntek

Az elmúlt év során az áradások komoly károkat okoztak megye szerte, hiszen gyakran a nehezen helyreállítható infrastruktúrát mosta el a víz.

2011. április 11., hétfő

Kovászna Megye Tanácsa rendkívüli tanácsülésen döntött arról, hogy a megy hét fontos útja arra az időre, amíg felújítják, ideiglenesen a fejlesztési tárcához kerülhessen.

2011. április 8., péntek

Tavasztól kezdve a hivatalosa román mellett magyar választ is kapnak azok, akik anyanyelvükön fordulnak írásban a megyei tanácshoz – a hatékony többnyelvűségről Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a Magyar Nyelvhasználat Háromszéken címet viselő konferencián beszélt.

2011. április 7., csütörtök

A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház új orvosi igazgatója dr. Antal Álmos, az ápolási igazgató szerepét Joós Ștefan látja el, míg a pénzügyekért Fülöp Árpád felel. Az új csapat április 7-én, a Vállalkozói Inkubátorházban tartott sajtótájékoztató keretében mutatkozott be.

2011. április 4., hétfő

A székelyföldi megyék – az eddigi turisztikai kiállításokon való közös megjelenéshez hasonlóan – Szolnokon is közös Székelyföld-standdal népszerűsítették a térséget a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Turisztikai Napok keretén belül megszervezett XIII. Utazási Kiállításon április 1-jén és 2-án.

2011. március 30., szerda

A Sikeres Székelyföld konferenciasorozat ez évi első rendezvényét Csíkszeredában Hargita Megye Tanácsának székhelyén szervezték meg március 30-án.

Hírek